Az Apple következő iPhone szoftverfrissítése végre megoldja azt a problémát, amely a koronavírus-járvány kezdete óta zavarja a felhasználókat, és a telefonjaikat végre a maszkjuk levétele nélkül feloldhatják – írja a Business Standard.

A frissített arcfelismerő funkció (Face ID) várhatóan az iPhone-okon és iPadeken lesz elérhető, és az iOS 15.4 verzió fogja tartalmazni, mely előreláthatólag március első felében jelenik meg. 

Az előzetes várakozások szerint az új szoftverben debütál az Universal Control is, amely lehetővé teszi, hogy az ügyfelek egyetlen billentyűzetet és trackpadet használjanak több iPaden és Macen.

Fotó: Shutterstock

Az Apple 3D-s arcfelismerő rendszere – az új iPhone X egyik funkciójaként – még 2017-ben indult el. 2020-ban azonban a koronavírus-világjárvány jelentős fejfájást okozott az Apple fejlesztőinek, mivel a felhasználóknak folyton le kellett venniük a maszkjukat az iPhone feloldásához. Átmeneti megoldást nyújtott tavaly, amikor egy szoftverfrissítés lehetővé tette az Apple Watch felhasználók számára, hogy maszk vagy napszemüveg viselése esetén is feloldhassák készüléküket.