A milliárdos Gattyán György által megalapított Megoldás Mozgalom (MEMO) csütörtökön bejelentette, hogy egy új digitális fizetőeszközt vezetnek be Magyarországon.

A sikerén felbuzdulva egy új digitális fizetőeszközt, az Elektronikus Forintot (EFT) vezeti be a MEMO appon keresztül, amely első körben közösségépítő erővel bír, de később a tervek szerint akár valódi fizetőeszköz is lehet

– állítja a párt.

A MEMO közlése szerint minden platformon elérhető  applikáció letöltőjének annyi a feladata, hogy 24 órán belül hívja meg legalább két barátját, ismerősét, akik csatlakoznak a Gattyán-féle E-forint közösséghez. Csatlakozni csak a megkapott meghívóval lehet.

Információink szerint 

a néhány hónapja alakult párt ezzel eszközzel akarja az adatbázisát felépíteni, amelynek a multi-level marketingben (MLM) ismert ösztönző rendszer az alapja, vagyis a tagokat anyagilag teszik érdekelté abban, hogy újabb felhasználók töltsék le a párt alkalmazását.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az új emberek csatlakozását 1000 EFT-vel, vagyis a Gattyán-féle 1000 digitális forinttal jutalmazzák, a digitális pénzt pedig meghatározott partnereknél lehet majd elkölteni. 

A Megoldás Mozgalom közlése szerint a párt digitális forintját – csakúgy, mint a bitcoin kezdeti bányászati időszakában – jelenleg még csak gyűjteni lehet, de élesítése esetén a jövőben várható, hogy egyre több vállalkozás csatlakozik a rendszerhez és elfogadja az EFT-t digitális fizetőeszközként. 

Korábban a VG megírta, hogy Gattyán Görgy, a Docler csoport tulajdonosa évekig kerülte a nyilvánosságot, tavaly november óta azonban rendszeresen megjelenik a nyilvánosság előtt. Ekkor jelentette be, hogy pártot alapít Megoldás Mozgalom néven. A párt 110 képviselőjelölttel indul a 2022-es országgyűlési választáson, a lista élén a milliárdossal. A vállalkozó kérésünkre elmondta: a MEMO képviselőjelöltjeinek anyagi áldozatokat is kellett hozniuk a kampány során, de az átláthatóságot hirdető párt ezen túl egyelőre nem beszélne szívesen a pénzügyekről.