Péntek este érkezett meg az a harminc fiatal ukrán focista érkezett Győrbe, akik az elkövetkező időszakban a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia vendégei lesznek – írja az Új Szó. Az Olimpiai Sportparkban szállásolták el őket, jól felszerelt szobákban. Az akadémia napi háromszori étkezést is biztosít számukra.

A 2005-2012 között született focisták ma PCR-tesztelésen vesznek részt, majd egy átfogó orvosi vizsgálaton is átesnek. Az edzésekhez szükséges sportfelszerelést és ruházatot is biztosítják a gyerekek részére, emellett igyekeznek majd különböző programokkal is színesíteni a klubnál töltött időt.

Fotó: Shutterstock (illusztráció)

Harminc fiatal focista érkezett hozzánk Kijevből, akiket mindenben támogatni és segíteni fogunk, amíg csak szükséges. Szerencsére van olyan edzőnk, aki beszéli a nyelvüket, így a kommunikáció sem okoz problémát. Mi mindent megteszünk, hogy jól érezzék magukat nálunk, és reméljük, hasznos tudással és jó élményekkel gazdagodnak majd az itt töltött idő alatt

 – mondta Tuboly Frigyes, az akadémia igazgatója.