Minden felvezető utat lezártak kedden az észak-olaszországi Dolomitok legmagasabb hegycsoportja, a Marmolada lejtőin, ahol a múlt hét végén jégcsuszamlás történt. A hegyoldal lezárását Canazei polgármestere, Giovanni Bernard rendelte el. A polgármester úgy nyilatkozott, hogy le akarták állítani a katasztrófaturizmust, mivel a vasárnapi jégcsuszamlást követően a kirándulók továbbra is érkeztek, és többszöri figyelmeztetés ellenére sem lehetett megakadályozni, hogy megközelítsék a baleset helyszínét.

További omlásveszély lehetősége sem zárható ki.

A gleccser többi része is akármelyik percben lezuhanhat

 – jelentette ki Maurizio Dellantonio, az olaszországi alpesi mentőszolgálat elnöke.

A baleset körülményeiről Trento autonóm megye ügyészsége vizsgálatot indított. Az eltűntek számát ötre csökkentették, miután több embert sikerült élve, a jégcsuszamlás helyszínétől távolabb megtalálni. Köztük van két francia alpesi hegymászó is, akiket korábban az eltűntek között tartottak számon.

Canazei, 2022. július 5.
Mentőhelikopterrel kutatnak eltűntek után 2022. július 5-én a Punta Rocca gleccser felett, amelynek egy darabja letörött és hegymászókat sodort el egy népszerű túraútvonalon az észak-olaszországi Dolomitok legmagasabb hegycsoportjának, a Marmoladának lejtőin két nappal korábban. A természeti katasztrófában legkevesebb heten életüket vesztették, nyolcan megsérültek, tizenhárom embert még keresnek.
MTI/AP/Luca Bruno
Mentőhelikopterrel kutatnak eltűntek után 2022. július 5-én a Punta Rocca gleccser felett, amelynek két nappal korábban egy darabja letörött, és hegymászókat sodort el egy népszerű túraútvonalon az észak-olaszországi Dolomitok legmagasabb hegycsoportjának, a Marmoladának a lejtőin. A természeti katasztrófában legkevesebb heten életüket vesztették, nyolcan megsérültek, tizenhárom embert még keresnek. Fotó: Luca Bruno / AP / MTI

Mario Draghi kormányfő vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az eltűntek listáját a katasztrófa helyszínéhez legközelebbi parkolókban hagyott és azóta is üresen ott álló gépkocsik rendszáma alapján igyekeztek összeállítani. Azóta sikerült azonosítani a tulajdonosokat, akiket – mint kiderült – nem sodort magával a jéglavina.

A Marmoladán történt jégcsuszamlásnak nincsenek magyar érintettjei, 

a korábban a helyszínen tartózkodó magyarok jól vannak, és autóikkal együtt már visszatértek Magyarországra – közölte Paczolay Máté külügyi szóvivő. A továbbra is eltűntként kezelt emberek után radarokkal és drónok segítségével kutatnak. Az áldozatok száma hét, nyolcan sebesültek meg. Az egyik sérült már elhagyhatta a kórházat. 

Canazei polgármestere szombatra gyásznapot hirdetett meg.