Szerdán a ködfoltok feloszlása után változóan rétegfelhős lesz az ég, északnyugaton várható a több napsütés. Északkeleten szitálás, a hegyekben gyenge havas eső előfordulhat – derült ki a Köpönyeg.hu előrejelzéséből. Az északnyugati szél megélénkül. 6 fok körül alakul a hőmérséklet.

Felhő, cloud, cloudy, autumn
Fotó: Shutterstock

Csütörtökön dél felől fokozatosan beborul az ég, és elszórtan várható gyenge eső, szitálás, a hegyekben (főleg az esti órákban) havazás, havas eső is lehet. A délkeleti szél néha megélénkül. 2 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken borult, párás idő lesz, és sokfelé várható kiadós mennyiségű eső. Az Alpokalján havas eső is eshet. 3 és 11 fok közé enyhül a levegő. Eleinte a déli, majd az északnyugati szél erősödik meg.

Szombaton erősen felhős, párás idő lesz. Hajnalban még többfelé eshet, majd napközben átmeneti csapadékszünet lesz, és estétől kezdődik újabb csapadékhullás. 4–10 fok valószínű. Az északkeleti szél megélénkül.

Vasárnap többfelé várható csapadék a borult égből: a Nyugat-Dunántúlon havazás várható, máshol eleinte eső, majd havas eső, hózápor valószínű. Estére megszűnnek a hózáporok. Megerősödik az északnyugati szél. Erős lehűlés várható. 1–10 fok lesz délután, északnyugaton lesz a hidegebb.

Hétfő reggelig még lehetnek hózáporok, majd a viharossá fokozódó északnyugati szél hatására csökken a felhőzet. Reggel 5, délután már csak 1 fok körüli értékeket mérhetünk. Hidegbetörés valószínű.