Kedden is erősödéssel zárta a napot a pesti börze vezető indexe, a BUX 0,3 százalékkal, 46 902 pontra emelkedett. A részvényszekció forgalma azonban 6,6 milliárd forint alatt maradt.

BEF-alapok, részvények, növekedés Businessman hand kéz rámutat pointing finger to növekedés growth sikeres success pénzügyi finance üzlet business chart of metaverse metaverzum technology financial graph investment analízis diagram on analysis stock market tőzsde  background with digital economy exchange.
Fotó: Shutterstock

A hazai blue chipek közül a legkiválóbb teljesítményt a Magyar Telekom nyújtotta. A távközlési cég részvényei annak dacára drágultak 2,1 százalékkal, 383 forintra, hogy az NMHH a háza táján vizsgálódik. A Telekom részvényei amúgy tavaly június óta nem jártak ilyen magasságban, ráadásul az utóbbi időben saját korábbi forgalmát is többszörösen túlteljesíti a részvény. Kedden is több mint 400 millió forint értékben cserélt gazdát.

Szintén emelkedő trendben van az OTP is, amely év eleje óta nagyjából 15 százalékkal került feljebb. A bankrészvény kurzusa ezúttal 4 milliárd forint alatti forgalom mellett, 0,4 százalékkal, 11 550 forintig kapaszkodott.

A Richter árfolyama 0,7 százalékkal, 8420 forintig nőtt, míg a Mol ugyanilyen mértékű gyengülést követően 2658 forinton búcsúzott a kereskedéstől.

A kisebb tőzsdei kapitalizációjú részvények közül a Palkovics Lászlót felügyelőbizottsági elnökké kinevező Rába 6,2 százalékkal, 1380 forintig hajrázott.

Erőt mutatott a magyar fizetőeszköz is az MNB kamatdöntése nyomán. Az euró estefelé már csak 389,57 forintot ért, tavaly június óta nem látott szintre süllyedve.