Bulgária már nem tervezi 2024 januárjában bevezetni az eurót, mert néhány feltételt nem sikerült teljesíteni, de legkésőbb 2025-re csatlakozni kíván az eurózónához – jelentette be pénteken Rositsa Velkova pénzügyminiszter.

Origami paper boat of euro notes on waterfall
Bulgáriában nem lesz euro,
Fotó: Getty Images


A Reuters a hírrel kapcsolatban emlékeztetett, hogy Bulgária az legszegényebb országa, ámbár stabil valutával, és azért akarja bevezetni a közös devizát, hogy több befektetést csábítson, és javítsa a hitelbiztonságot. Az országot azonban folyamatos politikai válságok sújtják, áprilisban két éven belül már az ötödik parlamenti választást rendezik meg.
Velkova újságíróknak elmondta, hogy egyelőre nem sikerült teljesíteni az inflációs feltételeket, és még nem fogadtak el minden szükséges jogszabályi módosítást sem. „Nem teljesítettük azokat az ígéreteket, amelyeket vállaltunk, amikor csatlakoztunk az európai árfolyam-mechanizmushoz (ERM-2)” – ismerte el.
Elmondta azt is, hogy negatív hatással lehet az ország hitelminősítésére, ha a következő fél évben nem lesz egyértelmű az euróbevezetési céldátum. Hozzátette azonban, hogy az ország törekedhet arra, hogy 2024 közepétől mégis befejezze az euró bevezetését, ha megfelel az ehhez szükséges kritériumoknak.