Újraindul a fogaskerekű április 1-jén, szombaton. A téli üzemszünet idején felújított pályán csendesebben és üzembiztosan járnak majd a vonatok – jelentette be szerdán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A közlemény szerint 

a járat hétköznapi menetrendje nem változik, illetve kora reggel és késő éjszaka megmarad a tavaly bevezetett és bevált Telefogas rendszer. 

A BKK korábban úgy fogalmazott, hogy a Telefogas rendszer lényege az, hogy a járat hajnalban és a késő esti órákban csak akkor és azon a szakaszon közlekedik, amelyet előzetesen megrendeltek.

Hétvégén, napközben 15 percenként járnak majd a szerelvények, de ha a nagyobb forgalom indokolja, akkor a BKK sűríti majd a járatot.

Újdonságnak nevezték, hogy nyáron – várhatóan több alkalommal is – a nyitott nosztalgiaszerelvény jár majd a Városmajor és a Széchenyi-hegy között.

Megszűnik több BKK-bérlet és jegytípus áprilistól, a reptéri járat pedig megdrágul

Április 1-jével megszűnik a metrószakaszjegy, az átszállójegy, a kiegészítő heti Budapest-bérlet, a Budapest-hetijegy és az 5/30 napijegy a fővárosi tömegközlekedésben. Az indoklás szerint ezek a jegytípusok kihasználatlanok voltak, a népszerűbb fajtákkal könnyen pótolhatók lesznek. Emellett a 100E reptéri különjárat drágulni fog. Az eddigi 1500 forintos jegyár 2200 forintra emelkedik.