A kánikulát leváltó hidegebb időjárással járó viharok, felhőszakadás az ország több régiójában, vármegyéjében munkát adott a katasztrófavédelem munkatársainak és a tűzoltóknak – derül ki a Netrisk elemzéséből. Csakúgy, mint a korábbi, augusztus közepén pusztító szeles, csapadékos időjárás alatt, a héten is sok esetben a tetőket rongálta meg a szél, de számos helyen fák dőltek ki.
A biztosítóknál ilyenkor megugrik a kárbejelentések száma,
a másik oldalról pedig sokan a vihar miatt új lakásbiztosítás után néznek, amelyek a meglévőnél szélesebb körű védelmet nyújthatnak.
A hét elején számos települést elérő vihar után a lakásbiztosítások iránt érdeklődők száma 21 százalékkal nőtt az egy héttel korábbihoz képest. A konkrét lakásbiztosítási szerződéskötők száma pedig 4 százalékkal nőtt augusztus 22-ről 29-ére. Az átlagdíj majdnem 33 ezer forint volt. A mostani növekedés egy magasabb bázishoz képest történt, hiszen az augusztus eleji viharok után egyébként is többen kötöttek lakásbiztosítást.
A cascobiztosítások is lendületet kapnak a zord napok után, utóbbiakra 24 százalékkal kalkuláltak többen a Netrisk oldalain, az átlagdíj majdnem 153 ezer forint lett.
Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója elmondta: az elmúlt időszakban jól látszik, hogy a viharok után sokan kapcsolnak és új biztosítást kötnek a lakásukra. Ez indokolt lehet, mivel a korábbi, gyakran 5-10 vagy akár 15-20 évvel ezelőtti biztosítás egyrészt alacsonyabb ingatlanértékre szól és hiányozhatnak olyan kiegészítő biztosítások, amelyek például napelemek megrongálódására nyújtanak fedezetet.