A mai nap a hajnali, reggeli esők után erősen felhős időre számíthatunk pár órás napsütéssel. Estétől délnyugat felől aztán ismét eleredhet az eső. A délnyugati szél megélénkül. A hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

Érdemes magunkkal vinni az esernyőt.
Fotó: KISS ANNAMARIE

Holnap estig borult lesz az ég, és országos, kiadós esőzés várható. Csak késő délután nyugat felől csökken a felhőzet. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. 15 fok köré csökken a hőmérséklet, sok helyen reggel, délelőtt beáll a maximum.

Szombaton reggelre csökken, majd ismét megnövekszik a felhőzet, és nyugat, délnyugat felől újabb eső, zápor valószínű. Párás lesz a levegő. A hőmérséklet csúcsértéke 15 fok körül várható.

Vasárnap hajnalban többfelé képződhet köd, illetve rétegfelhőzet, mely északon akár tartósan is megmaradhat. A déli területeken inkább a napsütés lesz jellemző. Itt 20, északon 13 fok körüli értékeket mérhetünk. A déli szél megélénkül. Hétfőn fátyolfelhők szűrte napos időre van kilátás. Sokfelé lesz erős a déli szél. 20-21 fok köré erősödik a nappali felmelegedés.