Hírek

Az orosz külügyminiszter tanácstalannak látja a Nyugatot

Szergej Lavrov az orosz televízió vasárnapi műsorában nyilatkozott.

A Nyugaton érzett kilátástalanságra utalnak azok az amerikai hivatalos bejelentések, amelyek szerint Kijevnek engedélyezni kell orosz területen lévő célpontok támadását – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió Moszkva Kreml Putyin című vasárnapi műsorában.

Lavrov, Moszkva
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Fotó: AFP


 

Az én értelmezésem szerint ezek a kijelentések bizonyos értelemben a reménytelenséget tükrözik, és azt a felismerést, hogy a szokásos tisztességes eszközökkel, amelyeket a nemzetközi jog szerint még a harci cselekmények során is alkalmaz, nem fogják elérni a céljukat. Ez agóniára hasonlít

 – mondta Lavrov.

 Az orosz külügyi tárcavezető szerint az Egyesült Államok célul tűzte ki Oroszország megerősödésének megakadályozását és feltartóztatását. Mint mondta, amerikai politikusok komolyan beszélnek arról, hogy Oroszországot “dekolonizálni” vagy “feldarabolni” kell. Amikor megmutattuk, hogy ezt nem tűrjük, és nem hagyjuk, hogy Ukrajnát a biztonságunk elleni közvetlen fenyegetésként használják fel, eszközként arra, hogy a történelmi orosz földeken mindent elpusztítsanak, ami orosz, akkor kezdtek el ilyen döntéseket hozni – hangoztatta. 

Korábban Lavrov azt állította, hogy amerikai és más nyugati fegyvereket valójában már vetettek be orosz területen, elsősorban polgári infrastruktúra és a lakónegyedek ellen. A The New York Times című amerikai lap május 23-án arról számolt be, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter javasolni szándékozik Joe Biden elnöknek, hogy oldja fel annak tilalmát, hogy az ukrán hadsereg amerikai fegyverekkel mérjen csapát orosz területre.

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese az X-en, amit korábban Twitternek neveztek, vasárnap közzétett angol nyelvű posztjában arra figyelmeztetett, hogy egy külügyminiszternek, még egy olyan országénak is, mint Lengyelországnak, meg kell értenie: egy orosz célpontok elleni amerikai csapás a világháború kirobbanását jelentené. 

A volt elnök és kormányfő Radoslaw Sikorski lengyel külügyi tárcavezetőnek a The Guardian című brit lapnak adott interjúját kommentálta, amelyben a miniszter azt állította, hogy Washington a háborús övezetben lévő orosz kontingens hagyományos fegyverekkel való megsemmisítésével fenyegette meg Moszkvát abban az esetben, ha Oroszország atomfegyvereket vetne be Ukrajnában.

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlamenti alsóház elnöke vasárnapi Telegram-bejegyzésében hangot adott álláspontjának, hogy hivatali idejének lejártával Volodimir Zelenszkij megszűnt Ukrajna törvényes elnöke lenni, s hogy a vele kötött bármilyen megállapodás érvénytelen. Az orosz házelnök szerint a “bábdiktátornak” nincs joga mozgósítást elrendelni, az embereket háborúba küldeni. Megismételte, hogy Moszkva szemszögéből Ukrajna már 2014-ben megszűnt jogállamként létezni, amikor “Washington és Brüsszel véres államcsínyt hajtott végre Kijevben, nácik keze által”, azokat pedig, akik a fordulattal nem értettek egyet, “rács mögé vetették, megölték, élve elégették”.

 

 

Lavrov moszkva ukrajnai háború
Kapcsolódó cikkek