BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden huszadik lakás külföldieké

Budapest belvárosában és Nyugat-Magyarországon a lakások tizedét már külföldiek vásárolják, a legmagasabb értékű ingatlanokat a kínaiak. A ke­resletet ugyanakkor nem a hazánkba beköltözni akarók, hanem a már itt élők generálják.

Tavaly 7371 lakást vásároltak meg külföldi állampolgárok, ami a teljes lakáspiaci forgalom 4,8 százaléka – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idei, első negyedévi adataiból. A vevők csaknem kétharmada valamely európai uniós tagállam polgára volt.

A német, a kínai és a román állampolgárok egyaránt ezret meghaladó számban vásároltak lakásokat. Míg a jellemzően idősebb, német, holland és svájci vevők főleg vidéken vesznek lakást, a jóval fiatalabb kínaiak túlnyomórészt Budapestet preferálják.

Ennek megfelelően a legtöbbet, átlagosan 41 millió forintot a kínaiak fordítottak lakásvásárlásra, míg az említett nyugat-európai országokból érkező vevők ennek kevesebb mint felét. A legolcsóbb lakásokat a román állampolgárok keresték, jellemző költésük 11 millió forint volt.

Fotó: Shutterstock

A középmezőnyben lévő, valamivel több mint 220 orosz befektető átlagosan 32 millió forintot fizetett Magyarországon ingatlanvásárlásra, a franciák és a vietnámiak pedig 33 és 32,8 millió forintot.

Budapesten az összes eladott lakás 8,8 százaléka került külföldi tulajdonba, ezek átlagos 36,3 millió forintos értéke nagymértékben meghaladta a magyar vevőkre jellemző 23,4 millió forintot.

A külföldiek a legtöbb lakást a VI., a VII. és a VIII. kerületben vették meg (kerületenként 400-nál többet), míg részesedésük az V. kerületben lett a legmagasabb, ahol az általuk kötött 257 adásvétel a kerület lakásforgalmának egyharmadát tette ki. Tíz százalék fölötti volt a külföldi vevők aránya az említettek mellett az I., a II. és a IX. kerületben is.

A vidéken lakást vásárló külföldiek főként az ország középső és nyugati területei iránt érdeklődtek. Ők kötötték a szerződések 9-10 százalékát Somogy és Zala megyében, Győr-Moson-Sopron megyében pedig a szerződések csaknem 8 százaléka köthető hozzájuk.

Hasonló nagyságrendű, 400 fölötti vásárlást regisztráltak Pest megyében is, azonban itt ez jóval kisebb, 2,5 százalékos piaci részesedés. Vidéken a külföldiek átlagosan 12,9 millió forintot, a belföldi vevők pedig 11 millió forintot fizettek az ingatlanokért.

Az Ingatlan.com a keresleti oldalt vizsgálta meg a hazai lakáspiacon. A legnagyobb a kereslet Németországból a magyarországi lakásokra, közel 19 ezer megkeresés érkezett onnan az idei év második negyedévében. A második legtöbb külföldi érdeklődés az Egyesült Királyságból jött, onnan több mint 12 ezer lakás után érdeklődtek, a harmadik pedig Ausztriából: a szomszédos országból több mint tízezer lakáshirdetés feladójánál jelentkeztek.

A teljes cikk a Világgazdaság szerdai számában olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.