Ingatlan

Fogytán lehet az utánpótlás

Jól fogynak az új lakások, Budapesten jelenleg körülbelül 6 ezer szabad, azonnal megvásárolható új építésű ingatlan lehet most.

Jól fogynak az új lakások, Budapesten jelenleg körülbelül 6 ezer szabad, azonnal megvásárolható új építésű ingatlan lehet most, mert akinek volt tavaly októberben építési engedélye, időközben már piacra dobta új projektjeit, az utánpótlásnak ezzel lényegében vége van – állítja Kricsfalussy Tamás, az egyik piacvezető budapesti lakásépítő cég, a Metrodom Zrt. értékesítési vezetője.

A cégcsoport 2,6 ezer lakás kivitelezésén dolgozik, az ingatlanok kétharmadát már eladták, és folyamatosan, szinte havonta adnak át egy-egy új épületet. A Metrodom lakóépületeinek többsége idén elkészül, csak néhány projekt húzódik át 2020-ra, amikor – az értékesítési vezető szerint – az újlakás-piacon eljön az igazság pillanata, hiszen jövőre egyértelműen kiderül, hogy hány lakásprojekt lesz még 5 százalékos áfával, és mennyit indítanak be a fejlesztők 27 százalékos áfatartalommal.

Fotó: Kallus György

Ez utóbbi a mostani kivitelezési költségek mellett nem éri meg – fejtette ki a Világgazdaságnak Kricsfalussy Tamás –, a 800 ezer forintos újlakás-piaci átlagárak a növekvő munkadíjak, az anyagárak és a megugró adótartalom miatt egymillió forintra jönnének ki, ami pillanatnyilag nem versenyképes, hiszen 25 százalékos felárat jelentene mindenütt, ilyen áron pedig csak a belvárosban és néhány budai kerületben lehet lakást értékesíteni.

A Metrodom illetékese szerint a vevői attitűdben nincs változás, és a vásárlók egyelőre nem érzékelik, hogy hamarosan szűkülni kezd a kínálat, hiszen most éppen gőzerővel indulnak be az új projektek – a vásárlók körében a CSOK-osok, a gyereküknek kis lakást vásárlók és a befektetők egyaránt képviseltetik magukat.

Kricsfalussy Tamás számításai szerint nyárra, őszre lehet valami változás, amikorra már a többség számára nyilvánvalóvá válik, hogy az utánpótlás nem végtelen és nem kiapadhatatlan, és hogy a vásárlóknak el kell dönteniük, hogy azon az áron választanak-e a kínálatból. A lakásépítő cég szakvezetője elmondta, hogy megkereste cégüket több, korábban építési engedélyt szerző, befagyasztott projekt tulajdonosa, de egyelőre nem vettek át egyet sem.

A teljes cikk a Világgazdaság szerdai számában olvasható

újlakás lakásépítés újlakáspiac
Kapcsolódó cikkek