Ingatlan

Budapest szorosan Bécs mögött

A régióban Prága és Bécs után a budapesti belvárosban a legdrágábbak az albérletek.

Az Eurostat minden évben tanulmányt készít az Európai városok relatív megélhetési költségnek összehasonlításáról, amelynek fontos része a lakásbérleti díjak vizsgálata is. Ennek 2019-es adatait publikálta az intézet, amelyből kiderül, hogy Budapesten bár a legnagyobb mértékben nőttek a bérleti árak az előző évhez képest, még így is az európai nagyvárosok közötti sorrendben hátul szerepel. A felméréshez hazai részről a Duna House is szolgáltatott adatokat, az ingatlanközvetítő jelentős változásokat vár az idei évben.

„Egész Európában 2018-hoz viszonyítva a legnagyobb áremelkedés Budapesten történt, ahol 2019-re 15 százalékkal drágábban adták ki a vizsgálatba bevont lakásokat.

London bizonyult a legdrágább városnak, minden kategóriában kétszeres árral számolhattunk, mint Budapesten. Bécsben 3 százalékkal, Bukarestben 2 százalékkal csökkentek a bérleti díjak 2019-re, a többi városban jellemzően 2-8 százalékkal emelkedtek az árak” – mutatott rá a felmérés legfontosabb adataira Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

„Az idei évben a járványhelyzet miatt jelentős változások történtek a bérleti árakban és a bérleti konstrukciókban is.

Ezen változások tartósságát és jelentőségét, a gazdaság és turizmus állapotának helyzete bármilyen irányban befolyásolhatja még az év végéig. A rövidtávú lakáskiadások piacán ráadásul itthon is újra felerősödtek a szigorúbb szabályozási lehetőségek, amelyek további csökkenéshez vezethetnek.”

Fotó: MTVA / MTI

A felmérés alapján a régióban Prága és Bécs után a budapesti belváros a legdrágább, a magyar fővárosban kedvezőbben lehet bérelni Pozsonyban, Bukarestben és Varsóban is. Brüsszelben az 1 szobás lakások drágábbak, míg a 3 szobás nagylakások olcsóbbak a budapesti áraknál. Legdrágább városnak London, Párizs és Dublin számít, míg legolcsóbban Szófiában bérelhetnek lakást a külföldi diplomaták, munkavállalók.

Az Eurostat felmérésben a nemzetközi tisztségviselők által használt bérlemények, lakások árait vizsgálják, így az árak nem a normál bérlet díjakról adnak képet, hanem a tipikusan jó vagy nagyon jó állapotú, jól felszerelt belvárosi lokációban elhelyezkedő lakásokról, amelyeknél az építés éve vagy jelentős korszerűsítése az elmúlt 10 évben történt. A vizsgálatba bevont budapesti lakások mérete kezdve a 3 szobás lakással: 110-130 négyzetméter, 60-80 négyzetméter, 40-60 négyzetméter. A vizsgált lakások Budapesten hely szerint Budán az I., II., III, és XII. kerületben – Pesten az V., VI., VII. kerületben zajlott.

Eurostat bérleti díjak Duna House
Kapcsolódó cikkek