Ingatlan

Nagy a szakemberhiány, mégis rekord előtt a készházépítők

A tervezett hallgatói létszám triplájával indult el az egyetemi képzést a dinamikusan fejlődő piacon.

Máris lekötötték a készházépítő cégek kapacitásainak nagy részét a következő két évre a megrendelők, akik igyekeznek kihasználni a jövő év végéig meghirdetett kedvezményes lakásáfa időszakát. Az új otthonteremtési csomag akkora keresletet generált ebben a szektorban is, hogy már az év első napjaiban egyértelműen látszott,

az idei forgalom meghaladhatja a 2019-es év rekordját, vagyis több mint kétezer új könnyűszerkezetes, szerelt technológiás ház épül fel.

Máris vannak cégek, amelyeknek a naptárában már 2022-re se nagyon van szabad időpont, de a most ébredő megrendelők reális áron megvásárolható, jó adottságú, jó helyen lévő építési telket is nehezen találnak már – érzékeltette a helyzetet a Világgazdaságnak Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Környezettudatos és Szerelt Technológiás Szakmai Tagozatának (ÉVOSZ-Makész) elnöke.

A szűkös telekkínálaton túl a fa világpiaci árának megugrása, a jó előre lekötött szállítási kapacitások és a rendkívül hosszúra nyúló szállítási idők árnyékolják be az egyébként virágkorát élő piacot a közeljövőben.

Az előbbi már az első fél év végéig legalább 10 százalékos áremelkedést okozhat a végösszegben, az utóbbi pedig kitolja a kivitelezők vállalási határidejét. A készházak iránti érdeklődést a gyors és pontos kivitelezés lehetősége, az előre tervezhető költségek és egyre inkább a megrendelői környezettudatosság növeli, jókora piaci potenciált biztosítva a műfajnak egész Európában.

Fotó: Kovács Attila / MTI

A dinamikusan növekvő magyar készházpiacon mindezek miatt egyre nagyobb problémát okoz a speciális tudású mérnökök és szakmunkások hiánya, noha a tervezéshez és a helyszíni összeszereléshez mindkettőre egyre nagyobb számban van szükség

– mondta Kárpáti József. A szövetségi tagozatvezető szerint egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a gépesítés, a robottechnológia irányába elmozduló gyártás és kivitelezés mellett fokozatosan nő a szoftvereket kezelő és a környezettudatos épületek tervét elkészítő építészek szerepe. Az utánpótlás képzésében, vagyis az egyetemi hallgatók körében, de a gyakorló építészek esetében is mindinkább hiánypótlóként merült fel a környezettudatos építészet alapjainak oktatása.

A napokban várakozáson felüli sikerrel, a tervezett hallgatói létszám triplájával indult el az a hiánypótló fakultatív képzés a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán, amelyet az intézmény az ÉVOSZ-Makésszel közösen hirdetett meg.

A környezettudatos készházépítés alapjai című tantárgyat online csatornán bekapcsolódva gyakorló építészek is hallgatni fogják, a féléves képzésben gyakorlati ismereteket is nyújtanak a hallgatóknak. Mint Kárpáti József kiemelte, a magyarországi egyetemi képzésre külföldi előadók is elfogadták a meghívást, sőt már a nemzetközi tanulmányutat is szervezik. A környezettudatos építészetben rendkívül sokféle innovációval jelentkeznek az alapanyaggyártók és a tervezők, ezért is nagyon fontos, hogy a jövő házai valóban a jövő elvárásainak megfelelő anyagokból és tervek szerint épüljenek. A fokozott érdeklődés nyomán már tervezik a soproni egyetemen is a tantárgy oktatását.

otthonteremtési csomag készház ingatlanpiac kedvezményes lakásáfa
Kapcsolódó cikkek