BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fordulat az ingatlanpiacon: újra megjelentek az első lakást vásárlók

Meghozta az első lakásra vágyók vásárlási kedvét az árak mérséklődése és az alku lehetősége. Az idei első negyedévben a fővárosi adásvételek több mint ötödében, míg vidéken az eladások csaknem negyedében fiatal otthonteremtők szerződtek.

Újra lendületbe jöttek az első lakásukat vásárló fiatalok, akiket a Duna House elemzése szerint az árak mérséklődése és az alku lehetősége hozott helyzetbe. Budapesten átlagosan 48  millió forintot, vidéken ennél nagyjából 20 millióval kevesebbet, átlagosan 29,2 milliót költöttek otthonteremtésre az első lakásukra szerződők.

Boy with parents unrolling a carpet in new flat
Fotó: Getty Images

A fővárosban átlagosan 58 négyzetméteres, vidéken ennél 25 négyzetméterrel nagyobb ingatlant vásároltak 2023 első negyedévében első lakásként a fiatalok.

Budapesten januárban voltak a legaktívabbak a fiatal otthonteremtők, amikor az összes eladás 23 százalékában ők voltak a vevők, míg vidéken a március volt a legerősebb hónapjuk, akkor a vásárlók negyede tartozott ehhez a csoporthoz az ingatlanközvetítő adatai szerint. 

Továbbra is hangsúlyos szerepet kapnak az állami otthonteremtést támogató kedvezmények, a meghosszabbított babaváró támogatás és a CSOK jelentős segítséget nyújt a gyermeket tervező fiatalok saját ingatlanhoz jutásában. 

Érdemes élni a támogatásokkal

– emelte ki Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

Újabb hírek jöttek az ingatlanpiacról: most a vevők járnak igazán jól

A lakáspiac visszaigazolta, amit a kereslet és a kínálat alakulásából már korábban is sejteni lehetett: csaknem három százalékkal lettek olcsóbbak a használt ingatlanok.

A babaváró támogatást igénylők a 2023 első negyedéves adatok szerint 91,2 százalékban lakáscélra fordították a kapott összeget, emellett a hitelügyletek mellé beadott CSOK-igények aránya is 21,4 százalékra emelkedett a fővárosban a Credipass pénzügyi szakértőinek országos felmérése szerint.

A magas ingatlanárak mellett az emelkedő hitelkamatok és a hosszú idő óta nem látott mértékű infláció miatt 2022 júniusától fokozatosan csökkenő arányban voltak jelen az első lakást vásárlók a fővárosi ingatlantranzakciókban. 

A vidéken letelepedők számára a mélypont 2022 októbere volt,

amikor az adásvételek mindössze 15 százalékában szerepeltek a vevői oldalon.

Tavaly decemberben Budapesten kimagasló, 53 százalékos aránnyal, míg vidéken 33 százalékos többséggel a befektetők uralták az ingatlanpiacot, azonban 2023 első negyedévére már normalizálódott a helyzet, és fokozatosan erősödni kezdett a többi csoport vásárlói kedve is – jelezte Benedikt Károly. 

Az eladók az év kezdetével lassacskán elfogadták, hogy vagy árat csökkentenek, vagy engednek a vevői alkunak, emellett az érdeklődők is egyre inkább ráébredtek, hogy a kínálati piacon az övék az irányítás. 

Még mindig nehéz, de mégsem lehetetlen lakást vásárolni a fiataloknak – összegezte a Duna House friss piacelemzésében.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.