Kiskereskedelem

Lemaradt az Adidas

A vállalat eladásai a második negyedévben 4 százalékkal 5,51 milliárd euróra emelkedtek, kissé elmaradva az elemzői várakozásoktól.

A várakozásoktól elmaradó eredményekről számolt be csütörtökön kiadott negyedéves gyorsjelentésében a német Adidas sportruházat és sportcikkgyártó vállalat, de hangsúlyozta, hogy az éves eredménycélokhoz tartja magát.

Fotó: Henning Kaiser/dpa/AFP

A vállalat eladásai a második negyedévben 4 százalékkal 5,51 milliárd euróra emelkedtek, kissé elmaradva az elemzői várakozásoktól, aminek az volt az oka , hogy a labdarúgáshoz kötődő cikkek iránti kereslet a vártnál jobban visszaesett a tavalyi világbajnokság után.

A cég már márciusban azt is jelezte, hogy problémái vannak az anyagellátási lánccal, és ez visszaveti az eladásokat az első fél évben, különösen Észak-Amerikában.

A cég bízik benne, hogy a második fél évben felgyorsulnak az eladások, és az egész évet tekintve az árfolyamhatásokat kiszűrve 5-8 százalék lesz a növekedés, a folyamatos működésből származó nettó eredmény pedig 1,88 milliárd és 1,95 milliárd euró között lesz.

Az Adidas részvényárfolyama néhány hetes emelkedést követően a jelentés közzététele után 3,3 százalékkal esett, mert a befektetők reményeivel ellentétben a vállalat nem javította eredménykilátásait, szemben belföldi versenytársával, a Pumával, amely mind értékesítési, mind profitprognózisát javította.

Adidas sportszer
Kapcsolódó cikkek