Kiskereskedelem

Csökkent az ásványvizek és üdítők eladása

A koronavírus tavaly márciusi megjelenését követően drasztikusan visszaesett az ágazat értékesítése.

Mintegy 8,2 százalékkal 2,361 milliárd literre csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége tavaly az azt megelőző évhez képest – közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára.

Bikfalvi Istvánné ismertette, hogy tavaly az első negyedéves forgalom még az előző években kialakult trendeknek megfelelően alakult, azaz 2019. első negyedévéhez képest közel 10 százalékkal nőtt az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége.

A koronavírus márciusi megjelenését követően azonban a második negyedévben drasztikusan visszaesett az ágazat értékesítése a kereskedelmi egységekben, illetve lényegében lenullázódott a vendéglátóiparban.

A harmadik negyedévben – bár kisebb mértékben, mint a második negyedévben, – de szintén csökkent a forgalom. Átalakult az értékesítés szerkezete is: a kisebb kiszerelések forgalma jelentősen lecsökkent, a nagyobb, gazdaságosabb kiszerelések iránti kereslet pedig emelkedett – tette hozzá.

Fotó: Czigány Balázs

A titkár rámutatott: a járvány okozta problémák következtében a negyedik negyedévben 10,2 százalékkal esett vissza az ágazat forgalma az előző év azonos időszakához képest.

  • A természetes ásványvizek forgalma 13,3 százalékkal,
  • az ízesített vizeké és szénsavas üdítőitaloké 5,9 százalékkal,
  • a 100 százalékos gyümölcsleveké 10,9 százalékkal,
  • a gyümölcsitaloké 7,6 százalékkal,
  • a jegesteáké 13 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest
  • – fejtette ki.

    Az egyes termékkategóriák tavalyi forgalmáról azt írta, hogy 2019-hez képest a természetes ásványvizek forgalma 10,8 százalékkal, az ízesített vizeké és szénsavas üdítőitaloké 4,9 százalékkal, a 100 százalékos gyümölcsleveké 11,3 százalékkal, a gyümölcsitaloké 2,7 százalékkal, a jegesteáké 12,3 százalékkal csökkent.

    A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség a magyarországi ásványvíz-palackozók több mint 95 százalékát, az üdítőital- és a gyümölcslégyártók mintegy 90 százalékát képviseli. Tagvállalatai évi mintegy 250 milliárd forint termelési értéket állítanak elő, és közvetlenül 4 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon.

    Magyar Ásványvíz üdítők ásványvíz Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség
    Kapcsolódó cikkek