BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Imádják a magyarok a szaloncukrot, évente közel 3500 tonna fogy belőle

Rendkívül népszerű édeség Magyarországon a szaloncukor. Évente nagyjából 3500 tonnát vásárolnak belőle a magyarok, egy háztartás átlagosan egy kilogrammot is elfogyaszt belőle. Az agrárkamara közleménye szerint a vásárlók egyre inkább a prémiumtermékeket keresik, viszont a klasszikus ízek dominálnak a pénztáraknál.

Évről évre nő szaloncukor, a karácsonyi időszak egyik legnépszerűbb szezonális termékének forgalma, és bár egyre többféle ízesítésben kapható, továbbra is a legkedveltebb íz a zselés, a marcipános, a kókuszos, a karamellás és a csokoládékrémes – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken.

20221130 Gyula

A Gyulai Kézműves Cukrászda forralt boros szaloncukra lett az Év Szaloncukra. Ugyanezen, a civil kezdeményezésre életre hívott megmérettetésen a mogyorós kategóriában a cukrászda gianduja szaloncukra az első helyen végzett.

Fotó: Für Henrik FH Békés Megyei Hírlap

Képen: Bágy Ferenc, a gyulai Kézműves Cukrászda munkatársa
 

A Magyar Édességgyártók Szövetségének adatai alapján azt írták, 

Magyarországon évente csaknem 3500 tonna szaloncukrot vásárolnak a fogyasztók, egy-egy háztartás átlagosan egy kilogrammot.

Hozzátették, hogy a prémiumtermékek az elmúlt tíz évben különösen kedveltekké váltak, ugyanakkor a drágább édességek iránt idén kissé csökkenni látszik a kereslet. Megemlítették, hogy egy év alatt két nagyon fontos alapanyag, a cukor és a kakaó ára is több mint másfélszeresére nőtt, és ez begyűrűzik a szaloncukrok árába is. Mindamellett továbbra is keresettek a cukormentes, vegán és egyéb alternatív változatok – tették hozzá.

A szaloncukor gyártásához szükséges alapanyagokat jellemzően a világpiacról szerzik be a vállalkozások, annak ellenére, hogy több hazai gyártó kínálatában is szerepelnek egyes előállításhoz szükséges alapanyagok (marcipán, cukor).

Ilyen karácsonyi ételek kerülnek asztalra a világban – ínycsiklandó galéria

Elképesztő változatosságot mutat, mi kerül a karácsonyi asztalokra az egész világon szétszóródott keresztény hagyományú közösségekben. Vannak átfedések is, az egymással háborúban álló oroszok és ukránok például szinte ugyanazokkal az ételekkel ünnepelnek.

A NAK megjegyzi, hogy 

a hazai alapanyag-beszállítás alapvetően a gyümölcsökre és a feldolgozott termékekre korlátozódik, mert a belföldi gyártók mennyiség és ár alapján nem tudják teljesíteni a multinacionális gyártók igényeit.

A szaloncukrok ízesítése változatos, a civil kezdeményezésű Az év szaloncukra versenyre a gyártók minden évben száznál több ízt neveznek be, egyebek közt olyan különlegeseket is, mint az aranygaluskás, robbanócukros, vörösboros-aszalt szilvás-marcipános. A termékek között már évekkel ezelőtt megjelentek a hozzáadott cukrot nem tartalmazó szaloncukrok is.

Bár eredetileg a szaloncukor külföldről érkezett Magyarországra, korábbi formájától annyira eltér, hogy hungarikumnak tekinthető a NAK szerint. A papírba csomagolt, eredetileg fondantból, azaz cukorszirupból készült nyalánkság német közvetítéssel jutott el a történelmi Magyarországra, és vált népszerűvé az egész területén a 19. század végére.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.