A verbális támadások után Magyarországon először ért komoly fizikai atrocitás tömegmédiumot. Vasárnap hajnali négy órakor az Est FM adáskábelét valaki elvágta, közel fél napra lehetetlenné téve az élő műsor sugárzását. A kár forintosítható része a pár milliót érő el nem hangzott reklám értéke, a nagyobbik a presztízsen esett csorba, amiért a hallgatók órákon át nem tudták, mi történt a csatornával -- mondta a Világgazdaságnak a rádió főszerkesztője, Pálinkás Szűcs Róbert.
A cég műszaki vezetője, Kara Ervin szerint nem bizonyos, hogy ellenük irányult a támadás, a főszerkesztő azonban úgy véli, ez nem kérdés. Az elmúlt időben több olyan fenyegetést kaptak, hogy tönkreteszik őket -- támasztotta alá véleményét Pálinkás Szűcs.
Abban viszont egyetértenek, hogy a támadónak pontos helyismerete volt. Tudta, hogy a pár hónapja átadott óbudai irodaépületben a sok cég kábelei közül melyik az Est FM adásvezetéke. Egyetlen más elektromos drótot sem vágtak el, mindössze az egyik bérlő telefonvonala sérült meg -- sorolja a főszerkesztő. Az elkövető azzal is tisztában volt, hol nincs belső kamera, így az ötödik emeleten székelő Est FM kábelét a harmadikon rongálta meg (az első szint beléptetőkameráját is magával vitte). Vagyis az épület elektromos rendszerének alapos ismerete kellett a merénylethez. Feltűnő viszont, hogy ilyen felkészültség mellett mennyire "amatőr" a kábelmetszés végrehajtása: jól láthatóan késsel nyiszatolták el a vezetéket -- mutat rá az ellentmondásra a főszerkesztő.
Pálinkás Szűcs Róbert is hallott az irodaház néhány cégének panaszáról, hogy amióta teljes a "nagyüzem" az Est FM-ben, azóta több értékes műszaki cikknek, például laptopoknak kelt lába. A vasárnapi támadás nyomán mindenesetre az épület beléptetési rendjének szigorítását kérték az üzemeltetőtől. A rendőrségi nyomozás tegnapig nem vezetett eredményre.