BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megtartó ereje lehet a státustörvénynek

A romániai választások eredményei még inkább indokolttá teszik a státustörvény elfogadását -- jelentette ki Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke. Tőkés László szerint a státustörvény életbelépése után nem kell a romániai magyarság tömeges kivándorlásától tartani, sőt a jogszabály hatásos eszköze lehet az erdélyi magyar közösség eredeti lakóhelyén való megtartásának.

A romániai választásokon bekövetkezett politikai fordulat még inkább indokolttá teszi az úgynevezett státustörvény elfogadását, mert a hatalomváltás után az erdélyi magyar közösség az eddiginél is jobban rászorulhat az anyaország erkölcsi, politikai és anyagi támogatására -- közölte a HTMH elnöke a határon túli magyar egyházak vezetőivel folytatott keddi tanácskozást követően, amelyen a résztvevők megerősítették az erdélyi egyházak augusztusban elfogadott közös állásfoglalását a koncepció támogatásáról. A találkozón szó esett a határon túli magyarok egészségügyi ellátásának támogatásáról is, amely a tervek szerint nem a magyarországi társadalombiztosítási rendszeren, hanem egy közalapítványon keresztül valósulhatna meg. A tervek szerint a Magyar Állandó Értekezlet december közepén esedékes újabb ülésén elfogadnák a törvénytervezet normaszövegét, amely 2001 tavaszán kerülhet az Országgyűlés elé.
Nem valószínű, hogy az új bukaresti hatalom akadályokat próbál majd állítani a törvény alkalmazása elé, hiszen hasonló jogszabály kidolgozása van folyamatban Romániában is -- mondta Tőkés László királyhágó-melléki református püspök. Az egyházi vezető szerint a törvény életbelépése esetén nem kell attól tartani, hogy Magyarország uniós csatlakozását követően tömeges kivándorlás indul meg az erdélyi magyar közösségből az anyaország irányába, sőt közvélemény-kutatások szerint a státustörvény elfogadásával harmadára esik vissza a kivándorlást fontolgatók száma. Ennek az az oka, hogy a törvény a határon túli magyarságnak elsősorban azt a félelmét oszlathatja el, hogy a schengeni normák életbe léptetése a magyar--román határon minden érintkezési lehetőséget megszüntet az erdélyi magyar közösség és az anyaország között.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.