A 10. Európa-filmhetet ezúttal is rendkívüli érdeklődés kísérte, hiszen akadnak a rendezvény során olyan filmek, amelyek csak ekkor láthatók a Művész moziban, ahol a filmhét zajlik. Port Ferenc, a Budapest Film Rt. elnök-vezérigazgatója a héten zárult esemény kapcsán elmondta: a legutóbbi tíz évben az európai filmek magyarországi forgalmazásában komoly eredményeket értek el, s arra törekszenek a jövőben is, hogy keresztfinanszírozással továbbra is támogassák a budapesti art mozihálózatot.
Az országos mozihálózatban a legutóbbi tíz évben mintegy 300 film, továbbá az Európa-filmheteken vetített 188 alkotás és a 83 nemzeti filmhét programja Európa valamennyi filmgyártó országát reprezentálja. Ezen filmek éves látogatószáma Budapesten 400-500 ezer fő, s örvendetes, hogy a nézőszám növekvő tendenciát mutat. Az európai filmek között a legnagyobb arányt a francia alkotások képviselik.
Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy Port Ferenc megkapja a Francia Köztársasági Érdemrendet, ami a becsületrend után a második legjelentősebb francia elismerés. A Budapest Film Rt. elnök-vezérigazgatója 2001 februárjában veheti át Párizsban a rangos kitüntetést, amellyel a francia és az európai művészfilmek magyarországi terjesztését ismerik el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.