Az RTL Klub információit tegnap megerősítette a Legfőbb Ügyészség, amelynek tavaly november óta van tudomása arról, hogy az OMV töltőállomásokon hamis számlákat állítottak ki. Az ügyészség megtette az intézkedéseket, de a nyomozás érdekében adatokat nem hozott nyilvánosságra. Burillák Attila, az APEH szóvivője azonban elmondta: az adónyomozók vizsgálatot indítottak, melynek során egyetlen -- az OMV nevében kiállított -- fiktív számlát sem találtak, ezért november közepén megtagadták a nyomozást. Erről valamennyi érintettet, köztük az OMV Hungária Kft.-t is értesítették.
Az APEH-vizsgálat egy tavaly ősszel érkezett feljelentés nyomán indult, amely szerint egy számlázóprogrammal az OMV nevében feltételezhetően fiktív számlákat állítottak ki. A híradások szerint ennek során milliárdos tételben adtak ki hamis számlákat, melyekkel a szőkített olajat legalizálták az olajhamisítók. A hírek arra utaltak, mintha az állítólagos OMV-számlákkal fedezték volna az éveken át tartó olajhamisítást, s erre most derült volna fény.
Nem kizárt, hogy egyes multinacionális cégek benzinkútjainál is állítottak ki fiktív számlákat, de nem ez volt a jellemző. Az olajbűnözők biztonságuk érdekében igyekeztek zárt rendszert létrehozni. A Szegeden 52 vádlottal zajló büntetőperben elsőrendű vádlott Kovács Lászlót "számlakirályként" ismerték a szakmában. A többi vádlott szintén hamis számlák miatt gyanúsított. Kecskeméten és máshol is szakosodott számlaadásra egy-egy magánbenzinkút, de elítéltek olyan "vállalkozókat" is, akiknek olajcége elfért egy aktatáskában: húsz hamis pecsét, néhány számlatömb, egy fénymásolt jövedéki engedély. Literenként meghatározott összegért lehetett számlához jutni a piacon. A Tóth Béla, Fidesz-közeli vállakozó által finanszírozott Monon Kft. szintén hamis számlákat kibocsátó cégként működött.
Az egyik legjelentősebb alföldi olajhamisító cég, az egykori Hung-Itália Kft. egyik meghatározó személyisége szerint az "olajosok" nem ismertek az OMV nevében kiállított hamis számlákat. Az "alászámlázás" külön iparágként működött, de ha multinacionális cégek nevében hamisítanak számlákat, az veszélyeztette volna a "normális" működést, mert ez "rászabadította" volna a rendőröket a szakmára. Főleg hamisított jövedéki engedélyekkel, fiktív cégek nevében állítottak ki beszerzési forrást igazoló hamis számlákat.
Az OMV Hungária Kft. rendszerében sem találták nyomát számlázási visszaélésnek -- mondta a Világgazdaság érdeklődésére Mádi Szabó András, a magyarországi üzemanyag-nagykereskedelmi piacon a Mol Rt. mögötti második helyen álló társaság marketingvezetője. Hozzátette, hogy miután a számlák hamisításához szükséges eszközök, programok gyakorlatilag bármelyik számítástechnikai üzletben megvásárolhatók, nincs is értelme betörni az OMV, vagy bármelyik más, üzemanyag-nagykereskedő cég számítástechnikai rendszerébe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.