BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fidesz--MDF megállapodás: halasztva

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Legkorábban az ősszel, választási programjának elkészülte után kezd más párttal választási szövetségről tárgyalni az MDF -- derült ki a párt hét végi országos nagygyűlésén. A Fidesz tudomásul veszi a döntést, a Kövér László pártelnök által tett legutolsó ajánlatról azonban még nem tudni, hogy meddig tartja azt a legnagyobb koalíciós párt.

Nem hiszem, hogy ennyi idővel a választások előtt hisztérikusan arról kellene beszélni, mikor kötnek megállapodást a koalíció pártjai -- szögezte le Dávid Ibolya, az MDF szombati országos nagygyűlésén újraválasztott pártelnök. Hozzátette: a világon mindenütt néhány hónappal a választások előtt születnek az ilyen jellegű megállapodások, ekkor lehet ugyanis reális helyzetértékelést kialakítani. Az MDF önállóan készül a választásokra, de ez nem jelenti azt, hogy a fórum egyedül is indulna 2002-ben, stratégiai, hosszú távú szövetségesének a Fideszt tekinti -- mondta még az elnök asszony.
Az MDF választási programja őszre készülhet el, csak ezt követően kerülhet sor választási együttműködésről szóló tárgyalásokra -- fogalmazott lapunknak több elnökségi tag. Azzal kapcsolatban, hogy korábban a párton belül is többen a Fidesszel való mielőbbi megállapodást sürgették, emlékeztettek Dávid Ibolya beszédére. Abban az elnök asszony úgy fogalmazott: a demokratikusan hozott döntések nyilvánosság előtti kritizálása a választások előtt egy évvel már gyengeség egy párt részéről, mindenkitől a "tiszti klub szabályai szerinti játékot vár".
A Fidesz tudomásul veszi az MDF döntését -- kommentálta lapunknak a történteket Várhegyi Attila. A Fidesz választmányának elnöke hangsúlyozta: később értékelik saját maguk számára az MDF nagygyűlésén elhangzottakat. Arra a kérdésre, hogy fenntartják-e a Kövér László pártelnök által az MDF-nek legutóbb tett ajánlatot, Várhegyi úgy fogalmazott: az ajánlat ma még áll, de hogy meddig, azt nem tudni. Emlékeztetett: a 30 közös jelöltre és 20 különböző listás helyre vonatkozó javaslat nagyjából megfelel az MDF által a hét végén célként megfogalmazott 8-10 százalékos választási eredménynek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.