BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MSZP: felállt a kabinetrendszer

Az MSZP országos választmánya szombati ülésén, megerősítve az elnökség korábbi döntését, választási és kormányprogramot kidolgozó bizottságot hozott létre -- jelentette be Kovács László pártelnök. A testület -- amelyet a pártelnök vezet -- irányítja a választási felkészülést, s előkészíti a szükséges politikai döntéseket. A bizottság tagjai, így az elnökhelyettes, a két alelnök, a frakcióvezető és a választmány elnöke koordinálja majd a kabinetrendszer egyes területeinek munkáját is. Az MSZP országos elnöksége még a múlt héten véglegesítette a 16 kabinetből álló, egy-egy választási fejezet kidolgozásáért felelős struktúrát, s megválasztották vezetőiket. Medgyessy Péter a gazdaságpolitikai, Németh Imre képviselő a mezőgazdasági, Szabó Imre képviselő a környezetvédelmi, Kiss Péter képviselő a munka világával kapcsolatos, Mandúr László budapesti elnök az információs társadalom, Ajkai Zoltán fővárosi képviselő az egészségügyi, Csabai Lászlóné elnökségi tag a szociálpolitikai, Kósáné Kovács Magda képviselő a társadalompolitikai, Hiller István elnökségi tag az oktatási, Bayer József a kulturális, Lamperth Mónika elnökségi tag az önkormányzati, Vastagh Pál képviselő a jogi, Tóbiás József elnökségi tag a sport és ifjúságpolitikai, Keleti György elnökségi tag a biztonságpolitikai, Balázs Péter volt nagykövet a külpolitikai és Tabajdi Csaba képviselő a nemzeti és etnikai kisebbségekkel, határon túli magyarokkal kapcsolatos témát felölelő kabinet vezetéséért felel majd.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.