A parfüm után újabb trükk
Meglepetést keltett maga a tény, hogy Deésy Géza (aki napjainkban a Torgyán-kazetta készítőjeként lett ismert) egyáltalán megjelent a tárgyaláson, amelyet tulajdonképpen már október közepe óta miatta napoltak el (epebántalmakra, illetve az ezzel kapcsolatos elhúzódó gyógykezelésére hivatkozott). Kedd délelőtt a tárgyalás megnyitásakor azonban kiderült, hogy a per most sem folytatódhat az ő meghallgatásával, ugyanis a vádlott korábbi ügyvédje helyett egy újat bízott meg -- méghozzá a helyszínen, percekkel a nyitás előtt -- a képviseletével. Deli Imre ügyvéd időt kért, hogy fel tudjon készülni, amit -- egy hétre -- azzal a figyelmeztetéssel kapott meg, hogy minden további akciót időhúzásnak és a bíróság megsértésének tekint a tanácsvezető. A tárgyalás így kényszerűen az eddig történtek összefoglalásával ment tovább, illetve csütörtökre az ötöd- és hatodrendű vádlottak meghallgatását tűzték ki. Tekintettel arra, hogy az ő védőjük ugyanaz, mint aki Deésynek is a jogi képviselője volt eredetileg, az ügyésznő óva intette őket hasonló trükkök eljátszásától.
Az 1944-ben született Deésy Géza a Stadler-per első tárgyalásán a második legsúlyosabb büntetést -- négy év börtön -- kapta. A vádirat szerint Deésy -- a Dessex Kft. képviselőjeként -- a parfümtrükköt játszotta el: importált bizonyos mennyiségű mintát alacsony áron, majd ezt óriási összegért továbbszámlázta. Stadler könyveléseibe a tranzakció úgy került be, mintha valóban kifizette volna a milliárdos vételárat, s ezután visszaigényelte (meg is kapta) az áfát. Elvileg ezt az áfát a Dessex Kft.-nek be kellett volna fizetnie (ám már az adóbevallásában sem szerepeltette). Egyetlen konkrét példa a vádiratból: a Dessex 1994-ben 3 930 217 forint nettó áron parfümöt hozott be Franciaországból, majd ezt 960 millió forint (plusz 240 millió áfa) áron számlázta tovább Stadlernek -- a hatóságok szerint a megemelt összegű számlázást valóságos pénzmozgás nem követte, magyarán a fiktív ügylet célja maga az áfacsalás volt.


