BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az MSZP tárgyalt volna

Az MSZP szívesen tárgyalt volna előzetesen a vadászrepülőgépek ügyében a kormánnyal, mert a több cikluson áthúzódó fejlesztésekben megállapodásra van szükség a kormány és az ellenzék között -- közölte a Világgazdasággal az MSZP alelnöke. Juhász Ferenc szerint a szocialisták valóban felmondhatják a haderőreform-csomag támogatását.

Márciusban dönt az MSZP-frakció arról, fenntartja-e a haderőreformmal kapcsolatos törvénycsomag támogatását, amely legfontosabb pontjaiban kétharmados parlamenti döntést igényel. "Ha így maradnak a dolgok, az MSZP felmondja az egyezséget" -- állítja Juhász Ferenc. Ennek oka, hogy a szocialisták megítélése szerint nem "egyirányú utca" a kormány és az ellenzék viszonya, s nem fogadható el, hogy az EU-csatlakozás miatt nélkülözhetetlen törvénymódosítások kétharmados részeihez a kabinet egyrészt elvárja az ellenzék támogatását, másrészt viszont ugyanezen ügyekben -- mint a közmédia vagy a haderőreform -- más megközelítésből elutasítja a konszenzust.
Juhász Ferenc szerint az F--16-osok bérletéről fenntartásaik ellenére is lehetett volna értelmes vitát folytatni. Az MSZP és a honvédelmi bizottság alelnöke hangsúlyozta: az ilyen, több száz milliárdos fejlesztések több parlamenti cikluson át hatnak, s a szocialisták joggal várják el, hogy a kormány ne egyoldalúan készítse elő efféle döntéseit.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.