Torgyán mégsem frakcióvezető
Az FKGP belső szabályzata és működési módja távol áll nemcsak a Fidesz gyakorlatától, de személyes ízlésemtől is -- szögezte le Kövér László tegnap az Index Törzsasztalának vendégeként. Ugyanakkor a Fidesz elnöke elismerte, az FKGP mandátumai nélkül nem lehetne végrehajtani a kormányprogramban foglaltakat. A miniszterelnök szokásos rádióinterjújában arra a kérdésre, tudja-e még követni, mi folyik a kisgazdapártban, elmondta: "Azt hiszem, az én képességeimet is meghaladja a pontos leírása mindannak, ami történik." Orbán Viktor hozzátette: kormányfőként ez nem is szükséges. A miniszterelnök úgy vélte, elképzelhető az FKGP-frakció szakadása, ám van még esély arra -- ha nem is túl nagy --, hogy békés módon rendeződjenek a kisgazda belügyek.
Mindaddig Bánk Attila tekintendő az FKGP frakcióvezetőjének, amíg a képviselőcsoport őt e posztjáról le nem váltja, illetve helyette újat nem választ -- szögezte le Áder János házelnök kabinetfőnöke. Gyarmati László -- utalva a Torgyán József által is hivatkozott levélre -- elmondta: az Országgyűlés Hivatalának rendelkezésére álló iratok alapján az FKGP-frakció 1998. július 8-i hatállyal Bánk Attilát választotta meg vezetőjének. Azóta sincs olyan adat a birtokunkban, amely szerint változás történt volna e poszton -- tette hozzá a kabinetfőnök.
A Ház különböző rendű-rangú tisztségviselőivel nem kívánok jogi vitába keveredni -- reagált Torgyán József a nyilatkozatra. A kisgazda politikus továbbra is kitart kedden ismertetett álláspontja mellett, miszerint ő a frakció vezetője. Szerinte a képviselőcsoport döntése értelmében ő csak miniszteri megbízása idejére szüneteltette 1998. július 8-ától a vezetői poszt ellátását. A tisztségét egyébként csak a március 1-jei frakcióülésig kívánja betölteni, ekkor Szentgyörgyvölgyi Pétert jelöli maga helyett a posztra. Bánk Attila frakcióvezető nem tartja elképzelhetőnek, hogy ezen az ülésen leváltják és Torgyán József jelöltjét nevezik ki a helyére. Tény: Bánk Attila elmozdításához a kisgazda képviselők kétharmadának szavazatára lenne szükség, ezt pedig Torgyán Józsefnek az elmúlt két hétben még egyszer sem sikerült összeszednie.
Mindeközben továbbra sem nevezték meg, ki lesz a kisgazdapárt új jelöltje az agrártárca élére. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban annyit mondott, Torgyán több jelöltet is megnevezett, és ezzel széles mozgásteret hagyott a kormány számára. Információink szerint a miniszteri jelölés hivatalos bejelentése nem történik meg a március 1-jei frakcióülésig. Torgyán József korábban úgy fogalmazott: a miniszterelnök azt kérte tőle, hogy egy a frakció által is egyértelműen elfogadott személyt nevezzen meg.


