"A kéretlen, üzleti célú e-mail küldése (az úgynevezett spamming) esetén céltól eltérő adatkezelés valósul meg" -- szögezi le egyes internetes adatkezelésekről február elsején közzétett ajánlásában Majtényi László. Az adatvédelmi biztos a jogalkotó számára alternatív javaslatot tesz: szerinte az egyik lehetőség, hogy megtiltják a spamminget, vagy pedig a direktmarketingben alkalmazott név- és lakcímadat-kereskedelem szabályai közé illesztik. Utóbbi esetben a címzett számára lehetővé kell tenni az ilyen üzenet azonosíthatóságát, illetve azt, hogy aki nem kíván elektronikus levélben kereskedelmi célú üzenetet kapni, az megtilthassa ennek feladását -- írja Majtényi.
Egyes jelek szerint éppen elindulóban van az e-mail címek illegális kereskedelme. Az internetmarketing-szakmában nem tudtak megnevezni olyan céget, amely megrendelésre címlisták összeállítását kínálja, de számos példát említettek, amelyek azt támasztják alá, hogy sokan nem véletlenül kapnak mind nagyobb számban a szakterületükhöz kapcsolódó üzleti tartalmú ajánlatokat, üzeneteket velük semmilyen kapcsolatban sem lévő cégektől.
Két szabályozott üzleti e-mailezési forma ismert. Az opt-in esetében a felhasználó a honlap-regisztrációban hozzájárul üzenetek folyamatos küldéséhez, az op-outot alkalmazók pedig a felhasználóknak a lemondás lehetőségét kínálják fel. Ennek alapján készül el a feladónál az "internetes Robinson-lista", amelyet Majtényi is említ ajánlásában. (Ilyen nyilvántartás vezetését írja elő a név- és lakcímadatok kereskedelmi felhasználását is szabályozó törvény. A letiltás lehetőségének megteremtése nélkül törvénytelen mások efféle személyes adatának gyűjtése, felhasználása.)
A harmadik -- jelenleg törvénytelen -- drótpostaforma a kéretlen levél, a spam. Ennek használata az Egyesült Államokban már széleskörűen elterjedt, nálunk egyelőre gyerekcipőben jár. Ennek oka szakértők szerint nagyrészt az, hogy az internet részesedése éppen csak egy százalék körüli a mért reklámkiadásokból, s ezen belül az e-mail részaránya töredéknyi a túlnyomórészt alkalmazott bannerrel (csíkreklámmal) szemben. Az internet térnyerésével valószínűleg felértékelődik a sajátos direktmarketing-módszerként használható spam.
Emiatt még nem nyomaszt minket a feladat -- fogalmaz az adatvédelmi biztos munkatársa. Gulyás Csaba elmondta: Majtényi László megkeresésére Dávid Ibolya igazságügy-miniszter levélben közölte: szerinte az elektronikus kereskedelem szabályairól majdan a Gazdasági Minisztérium előkészítésében formálódó törvénnyel kellene mederbe terelni a spammingot. A miniszter asszony kitért annak megválaszolása elől, hogy melyik megoldást tartja célszerűnek, a tiltást, vagy a név- és lakcímadatok kezelésébe illesztést. Felhívja viszont a figyelmet arra, hogy az Európa Parlament és az Európa Tanács közös idei irányelvének a jogrendbe illesztésére az Európai Unió tagországainak is jövő év január közepéig van idejük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.