Az igényfelmérésnél és a ráfordítás nagyságának becslésénél tart a HM a sajtótisztképzési programban -- tudta meg lapunk Farkas Tivadar humánügyekért felelős helyettes államtitkártól. Elmondta, még az sem dőlt el, saját erőből oldják meg a feladatot, vagy "beterelik" a programot az állami oktatás csatornájába. Az elképzelést támogatja a vezérkari főnök is. Fodor Lajos vezérezredes szerint a dandárok és önálló zászlóaljak parancsnokságaiig bezárólag lenne célszerű intézményesíteni a "nyilvánosságkapcsolatot", ami 20-22 tiszt képzését jelentené. A vezérkarokban egyébként már vannak szóvivői munkát végző tisztek.
Valószínű, hogy a többségi nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a valamilyen humán területen dolgozó katonák "másodállásban" látnák el sajtótiszti feladataikat. A HM egy illetékese szerint a programot az elvileg működő belső képzés és utánképzés keretében kellene végrehajtani. A magasabb rendfokozathoz és újabb beosztáshoz elvileg minden hivatásos katonának tanfolyamot kell elvégeznie, amelyben a korábbi ismeretekre építve nyújtanak többletképzést.
A kivitelezés azonban "tárcaérdekfüggő" -- hangsúlyozza a HM illetékese --, azaz kérdés, hogy a minisztérium vezetése valóban fordulatot akar-e a nyilvánosságkapcsolatban. Ha igen, ehhez nemcsak sajtótisztekre lesz szükség, hanem arra is, hogy további parancsnoki beosztásokban lévők is részt vegyenek átfogó kommunikációs tréningeken, amelyeken megtanulnak "bánni" a civil nyilvánossággal. Ilyen gyakorlatokat már szerveztek magasabb parancsnoki posztokon lévőknek, illetve 1992--96 között 150 tiszt -- hadnagytól ezredesig -- elvégezte a Külkereskedelmi Főiskola pr-szakát. E katonák jelentős része azonban az azóta végbement két nagy létszámcsökkentés során elhagyta a Magyar Honvédséget.