BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bruttó lista, nettó frakció

Az MDF-nek 30-40 fős képviselőcsoportot kell célul tűznie a a választási szövetségről a Fidesszel folytatott tárgyalások során -- mondta a Világgazdaságnak Csapody Miklós. A párt mintegy tíz nap múlva készül el ajánlatával.

Háromfős munkacsoportot hozott létre az MDF a Fidesszel való választási együttműkődési ajánlat kidolgozására, ennek tagjai Hende Csaba, a párt általános alelnöke, Szőke László, az országos választmány alelnöke és Balogh László országgyűlési képviselő. Dávid Ibolya pártelnök a Fidesszel újrakezdett tárgyalásokról tegnap Balatonbogláron tájékoztatta az elnökség és a frakció összevont ülését. Balogh László lapunknak elmondta: a megbeszélések felújítását az tette lehetővé, hogy a jelenlegi politikai helyzetből kitűnik, a két pártnak együttesen van esélye a parlamenti többség megszerzésére a következő választásokon. Szerinte az MDF súlya és szerepe is felértékelődött az elmúlt években, a hároméves kormányzati munkának és a stabil, kiszámítható partnerségnek köszönhetően.
Balogh László szerint sajnálatos, ami az FKGP-ben történik, de ténykérdés, hogy a kisgazdákkal jelenleg nem lehet számolni. Csapody Miklós, a párt alelnöke ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: két elemből álló koalícióban lehet gondolkodni a jövőben. Mint mondta, az MDF számára nem fogadható el egy, a Fidesz és az MKDSZ között létrejötthöz hasonló megállapodás. Az MDF egyértelműen csak önálló pártként és frakcióként dolgozhat 2002 után is, a politikus szerint "nettó" 30-40 képviselővel kell bírniuk az Országgyűlésben. Az alelnök nem kívánt kitérni arra, hogy ez bruttó, azaz a választási együttműkődésben rögzítendő számokban mit jelent, de emlékeztetett rá: az 1998-as együttműkődés során -- közös lista nélkül -- a 60-70 közös jelölt révén ma egy tizenhat fős frakcióval bír az MDF.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.