BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Készülő tervezetek, halasztódó döntések

A következő országgyűlési ciklusra csúszhat a korrupcióellenes kormányzati stratégiával kapcsolatos jogszabály-módosítások egy részének tárgyalása. Bizonytalanná váltak az összeférhetetlenséggel, valamint a közérdekű adatok és üzleti titkok viszonyának szabályozásával összefüggő korrekciók, de késhet a lobbitörvény megalkotása is.

Kétségessé vált, hogy végrehajtható-e a jelenlegi országgyűlési ciklusban a februárban elfogadott korrupcióellenes kormányzati stratégiában előírt jogszabály-módosítások egy része. A kormány kedden ismertetett őszi jogalkotási programjából ugyanis több olyan előterjesztés is hiányzik, amely a stratégiáról februárban elfogadott határozatban szerepel.
Somogyvári István, az Igazságügyi Minisztérium (IM) közigazgatási államtitkára lapunk kérdésére elmondta: a tárca nem kapott jelzést a kormánytól arra vonatkozólag, hogy a korrupcióellenes stratégia egyes pontjait nem kívánja végrehajtani. A jogalkotási program a későbbiekben is kiegészíthető, így az IM továbbra is bízik abban, hogy az ősszel mégis az Országgyűlés elé kerülhetnek a tervezetek.
A keddi kormányülést követő tájékoztatón Borókai Gábor kormányszóvivő szavaiból kiderült: a jogi személyek büntetőjogi felelősségre vonhatóságával kapcsolatos korrekciót, valamint a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény módosítására vonatkozó tervezeteket a kormány ősszel a parlament elé kívánja terjeszteni, míg a köztisztviselői törvény módosításáról már -- mint ismert -- megszületett a parlament döntése. Ezzel szemben a korrupcióellenes stratégia többi pontja annak ellenére sem szerepel a jogalkotási program 33 pontja között, hogy az erre vonatkozó tervezetek többsége már elkészült, s jelenleg is folynak már az egyeztetések.
A pártok gazdálkodásának átláthatóbbá tétele érdekében az IM tavasszal kidolgozta a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény módosítására vonatkozó tervezetét. Szintén elkészült és tárcaegyeztetés előtt áll az összeférhetetlenség szigorításával, a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség kiterjesztésével, valamint a közérdekű adatok és az üzleti titok kapcsolatának szabályozásával kapcsolatos tervezet is, amelyeket az igazságügyi tárca együtt kíván a kormány elé terjeszteni.
Bizonytalanná vált a lobbitörvény tervezetének parlamenti megtárgyalása is. A Fidesz-frakció egyébként már 1999 tavaszán felvetette a problémát, de a képviselőcsoportban megkezdett munka néhány hónapon belül félbeszakadt a jogszabály szigorával kapcsolatban kialakult ellentétes álláspontok miatt. A korrupcióellenes stratégia elfogadását követően az IM az idén tavasszal hozzákezdett a tervezet kidolgozásához, s bár az egyeztetések még nem fejeződtek be, az első koncepció már áprilisban elkészült.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.