BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összeáll a Fidesz-csapat

A Fidesz országos választmányának (ov) szombati ülésével véget ér a pártban több mint egy hónapja zajló tisztújítási folyamat. Az ov élére biztos befutó a jelenlegi elnök Várhegyi Attila, s a testület elnökségének tagjai között a jövőben helyet kap egy Fidelitas-jelölt is. A Fidesz elnöksége jövő heti ülésén tárgyal az MDF választási együttműködési ajánlatáról.

Két megyében és a fővárosban változott a megyei elnök személye az elmúlt hónap alatt a Fideszben lezajlott tisztújítás során. Budapesten Mitnyan György helyére Deutsch Tamás, Fejérben Balsay István helyére Dorkota Lajos került, míg Bács-Kiskunban Zsigó Róbert váltotta Nyitray Andrást. Lényegében biztosra vehető, hogy az ov élén a szombati választást követően is Várhegyi Attila marad. A hat alelnöki helyre ugyanakkor már több aspiráns akad: Szita Károly, Répássy Róbert, Ágota Gábor, Láyer József jelenlegi tagok mellett felmerült Simicskó István és Balsay István neve is. A testületben biztos helye van egy MKDSZ-es politikusnak, és először juthat be egy Fidelitas-jelölt. Az előbbi továbbra is Rubovszky György lehet, míg az ifjúsági szervezet Dobó Lászlót jelöli a posztra. Az ov tisztújításával véglegesen összeáll az a vezetői csapat, amely országosan, területi és helyi szinten irányítja majd a legnagyobb kormánypárt választási felkészülését. A Fidesz elnöksége -- mint azt korábban levélben jelezték Dávid Ibolyának, az MDF elnökének -- ezt követően kíván tárgyalni a koalíciós partner választási együttműködési ajánlatáról. A Fidesz elnöksége jövő heti, várhatóan csütörtökön tartandó ülésén vitatja meg részletesen a kérdést. Információink szerint biztosra vehető, hogy jelenlegi formájában a vezető kormánypárt nem tartja elfogadhatónak a javaslatot. Az MDF részint túl sok helyet kért, részint pedig olyan körzeteket is megjelölt, amelyeket a Fidesz már odaígért az MKDSZ-nek, illetőleg amelyekben ők akarják megnevezni az esetleges közös indulót. A közös lista esetén a két pártnak együtt járó állami támogatás megosztásáról ugyan szükségszerűen tárgyalniuk kell a feleknek, ám az MDF által kért 25 százalékos részesedést ugyancsak soknak tartják a Fideszben. A két párt között az elnöki találkozót megelőzően delegációk folytathatnak tárgyalásokat: ennek személyi összetételéről ugyancsak jövő héten dönthet az elnökség; az előzetes elképzelések szerint abban Kövér László, Áder János és Rubovszky György kapna helyet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.