BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zenés előremenekülés

Ma kezdődik az első Bartók+... Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, amelyen június 23-ig Bartók életműve mellett Verdi alkotásai állnak a középpontban. A Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Hegyi Árpád Jutocsa rendező és a fesztivál szervezésére létrejött kht. igazgatója, Müller Péter Sziámi reményei szerint a fesztivál lehetőséget teremt arra, hogy Miskolc a művészeti rendezvények segítségével kulturális központtá váljon.

A ma esti nyitókoncerttel kezdődik a Bartók+Verdi 2001 Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, az ünnepélyes megnyitó a miskolci teátrum nyári színházában lesz. Június 23-ig a miskolci társulat előadásai mellett látható-hallható például az Ukrán Nemzeti Tarasz Sevcsenko Opera- és Balettszínház előadásában A trubadúr, a kolozsvári Magyar Opera Simon Boccanegrája, a Zágrábi Operaház Nabuccója, a Prágai Állami Opera Aidája.
A fesztivál középpontjában Bartók Béla, mellette pedig minden évben más-más operaszerző áll. Az idén természetes, hogy Verdire esett a választás, hiszen 2001-ben szerte a világon megemlékeznek a művész halálának 100. évfordulójáról. A világon elsőként a fesztivál közönsége hallhatja Verdi összes románcát egy estén, a műveket a Liszt Ferenc Zeneakadémia és az olasz Conservatorio di Musica Monopoli hallgatói együtt adják elő, az ősbemutató június 21-én, a kamaraszínházban lesz. A vendégek között lesz Michail Jurovszkij karmester (aki a mai koncertet vezényli), Bruno Pola, Cecilia Gasdia és Boikov Zvetanov énekesek, a külföldi vendégek közül sokan a New York-i Metropolitanban vagy a milánói Scalában énekelnek. A magyarok közül fellép például a Bartók vonósnégyes, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Magyar Állami Operaház társulata, a Szegedi Kortárs Balett.
Az ötlet a Miskolci Nemzeti Színházból indult, hiszen a teátrum öt játszóhelyével kiválóan alkalmas arra, hogy sokféle programot felvonultató fesztivált rendezzenek itt. Elkezdték az előkészítést, majd egyre többen álltak a jó ötlet mellé. A nemzetközi találkozót szervező kht.-t a város alapította 10 millió forinttal, az ügyvezető igazgató Müller Péter Sziámi. Mint Hegyi Árpád Jutocsa lapunknak megerősítette: a fesztivál költségvetése megközelíti a 200 millió forintot, ennek egy része nem pénzben jelentkezik, hanem szolgáltatásokban, így például szállodai szobákban, repülőjegyekben, étkezésben. A jegybevétel is a költségvetés része, ám ez a tétel nem lesz most jelentős, mert az indulás évében szeretnék olcsóbb belépőkkel vonzóvá tenni az eseményt. A legdrágább jegy 5000 forintba kerül, az átlagos helyár 3000 körül mozog, de vannak diákoknak, a kakasülőre szóló belépők is, 200 forintért. A kulturális tárca kiemelten, 80 millióval támogatja az első miskolci operafesztivált, amit komolyan segít a város, s menet közben "beszállt" a megye is. Nemzetközi operafesztivált rendezni drága vállalkozás, de a szervezők remélik, hogy megéri, hiszen a hajdanvolt iparvárosból szép lassan kulturális központ válhat, s Miskolc így a művészeti rendezvények révén "előre menekülhet".

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.