Kétmilliárd forintból startolhatnak
Az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem alapításával kapcsolatban a magyar kormány 523 millió forintot biztosított az intézmény épületének kiváltására -- ez a Nemzeti Múzeum mögötti egykori Festetics-palota lesz --, 746 milliót a műemléki felújításra, 690 milliót pedig arra, hogy a palota alkalmas legyen az egyetemi funkciók ellátására -- informálták a Világgazdaságot az oktatási tárca illetékesei. Az egyetem működési költségvetése 2001-ben eléri a 229 millió forintot, továbbá 80 milliót tesz ki a Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért kuratóriumának induló vagyona. Az OM szerint a rendelkezésre álló összegek elegendőek lesznek az egyetem megteremtéséhez és működtetéséhez.
A magyar, osztrák és német együttműködéssel létrejövő intézmény elindításánál, mint azt korábban megírtuk, a magyar fél vállalta, hogy megteremti az infrastrukturális, szervezeti és jogi feltételeket , a parlament pedig júniusban fogadta el az alapítás törvényi feltételeit. Az egyetem hallgatói várhatóan Magyarországról, a német ajkú országokból és a szomszédos államokból érkeznek; a képzés után a régió gazdasági, államigazgatási, politikai és kulturális ügyekkel foglakozó szakemberei lesznek. Az egyetem nem indít alapképzést, a hallgatók az összehasonlító állam- és jogtudomány, a nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatok és egyéb közép-európai stúdiumok ismereteit sajátíthatják el.
A tényleges képzés 2002 szeptemberével indul. Az idén ősszel blokkszemináriumokkal, tudományos rendezvényekkel kezdődik az egyetem "felfutó éve", míg 2002-től évente 75 hallgató kezdheti tanulmányait a két esztendőre tervezett posztgraduális stúdiumokon. Azt egyelőre nem tudni, mennyit kell fizetniük a hallgatóknak, mivel a költségkihatások felmérése folyamatban van. Az ugyanakkor biztos, az egyetem ösztöndíjakat is biztosít, amely kérdésben az OM nem az állami szféra segítségére számít.
Az egyetemnek még nincs rektora. Kinevezéséig a feladatra a közalapítvány kuratóriuma egy "megfelelő tudományos súllyal bíró magyar tudóst kér fel". Az oktatók kiválasztása jelenleg is tart. A közalapítvány elnöke és tagjai már ismertek. Elnöke Bod Péter Ákos tanszékvezető egyetemi tanár, az Antall-kormány volt minisztere, exjegybankelnök, s tagjai között van mások mellett Gellér Balázs tanszékvezető egyetemi docens, Kodolányi Gyula főszerkesztő és Prőhle Gergely exállamtitkár, jelenlegi nagykövet. A kuratóriumba egyébként a német partnerek is delegálhatnak tagokat.


