Érdekellentétek alakultak ki a magyarországi távközlési szolgáltatók és a kormányzat között, hogy szükség van-e újabb beruházásra a telefonbeszélgetések, valamint a világhálón elküldött elektronikus levelek ellenőrzésének hatékonyabbá tétele céljából. Kérdéses az is, hogy ki viselje ennek költségeit -- tudta meg a Világgazdaság. Egy 1998-as kormányrendelet ugyanis előírta, hogy a nemzet- és közbiztonsági érdekek miatt a távközlési feladatokat ellátó szervezeteknek egy olyan monitoring alrendszert kell kiépíteniük, amivel lehetővé válik, hogy az előfizetők összlétszámának legalább 0,3-0,6 százaléka -- 150 ezret meghaladó előfizetői létszám esetén 0,3 százaléka -- adatait, valamint levelezését folyamatosan ki tudják választani és a nyomozó szervek részére ki tudják adni.
A lapunk által megkérdezett cégek illetékeseinek véleménye szerint a jelenlegi technikai feltételek megfelelőek ahhoz, hogy a szolgáltatók a biztonsági szervek által kért adatokat -- amennyiben ez jogilag is lehetséges -- rendelkezésre tudják bocsátani. Ugyanakkor tájékoztatásuk szerint a kormányzat illetékesei egy új, a jelenleginél hatékonyabb monitoring rendszer kiépítését tartják szükségesnek, mivel szerintük a jelenlegi eszközök például nem alkalmasak a napi több tíz milliósra duzzadt hazai e-mail forgalom jogszabályokban meghatározott szűrésére.
Tudomásunk szerint az érintett felek között egyelőre nem született megállapodás, így a pontos technikai feltételek sem ismertek, de a beruházás költsége telefonközpontonként elérheti a 250 ezer dollárt. Az országosan összesített költség több tíz millió dollárt jelentene, s ez -- az új hírközlési törvény értelmében is -- a távközlési szolgáltatócégeket terhelné, amit az érintettek nem fogadtak kitörő lelkesedéssel. Ugyanakkor nem egységes a szolgáltatócégek véleménye sem, mert a beruházás -- a technikai berendezések és azok fejlettségének eltérései miatt -- nem egyforma költséget jelentene az egyes társaságoknak. Lapunk a Nemzetbiztonsági Hivatalt is megkereste, de a szervezet illetékesei nem kívántak nyilatkozni értesülésünkkel kapcsolatban.
A felhasználó nevével ellátott e-mailek tartalmának ellenőrzése technikailag megoldható. Ennél valamivel bonyolultabb, ám lehetséges az anonim tárhelybérlők elektronikus leveleinek elolvasása is, ugyanakkor az azonosítás ez utóbbi esetben komoly problémákba ütközhet. Fodor Géza, az anonim tárhelyek szolgáltatásával foglalkozó Mail Hungary Kft. ügyvezetője elmondta: az anonim tárhelyek bérlői a regisztráláskor nem kötelesek megadni személyes adataikat, s ezt számos esetben arra használják, hogy törvénytelen -- például pedofil, vagy gyűlöletkeltésre alkalmas -- tartalmú anyagokat helyezzenek el a világhálón. Ezt rendőrségi források is megerősítették, amelyek szerint a bűnözők az anonim levelezést kommunikációs eszközként is ki tudják használni.
Ennek ellenére ezeknek az elektronikus leveleknek az ellenőrzése is megoldható technikailag, amennyiben a nyomozó hatóság tudja, hogy az általa keresett személy milyen e-mail cím alatt kommunikál a világhálón. A feladat akkor sem lehetetlen, ha egy ismeretlen felhasználó személyét próbálják meg azonosítani, mert a tárhelyszolgáltatók a regisztrációt és az e-maileket is archiválják, s ez alapján követni lehet, hogy a felhasználó honnan küldi leveleit.
Meghiúsíthatja ugyanakkor a nyomozók munkáját, ha a keresett személy nyilvános helyről -- például egy internetes kávézóból -- regisztráltatja magát, s használja a világhálót, vagy külföldi címről ír.
Nem használhatók ki azonban a technikai lehetőségek sem minden esetben, mert adatvédelmi okok miatt a nyomozó hatóságok csak korlátozottan tekinthetnek bele a világhálós levelekbe, s ez a tárhelyszolgáltatókra is érvényes. A Mail Hungary Kft. jogásza elmondta: Majtényi László volt adatvédelmi biztos állásfoglalásának megfelelően csak bírói -- bizonyos esetekben ügyészi -- engedély felmutatását követően biztosítják a nyomozó hatóságnak a betekintést. Ez csak súlyosabb bűncselekmények gyanúja esetén adható ki, azonban az eddigi tapasztalatai alapján az esetek többsége ennél enyhébb megítélés alá esik, így a szolgáltatók több esetben nem járulhattak hozzá ügyfeleik elektronikus leveleinek elolvasásához.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.