A sorállomány leszerelése és a belső átszervezések miatt az elmúlt évtizedben feleslegessé vált határőrségi ingatlanok közül a KVI 23-at értékesített 385 millió forintért az elmúlt két évben. Bardóczy Árpád, az igazgatóság illetékese a Világgazdaságnak elmondta: a Határőrség Országos Parancsnoksága (HOP) 1999-ben bízta meg a KVI-t 52 ingatlan értékesítésével. Ebből a tavalyi 10 eladást követően az idei év első hét hónapjában 13-at értékesítettek 270 millió forintért, amiből a részletfizetések miatt eddig ténylegesen mintegy 150 millió folyt be. Az eladásra kínált ingatlanok legértékesebb darabjának, a volt siklósi kiképzőbázis épületének meghirdetése még folyamatban van, de a megmaradt 28 ingatlan többségének eladására várhatóan csak jövőre írnak ki pályázatot, miután az év hátralévő részében ezek előkészítését végzik el.
Az értékesítésből befolyó összeg 50 százaléka az államháztartási törvény értelmében a határőrséget illeti, míg másik fele a központi költségvetés bevételeit gyarapítja. A KVI-t a határőrséggel kötött megállapodás értelmében -- az ingatlan értékétől függően -- 3-5 százalék illeti meg eladásonként a HOP részéből. Ugyanakkor a határőrség bevételét növeli, hogy egyedi kérelmek formájában kérvényezheti -- ezt több esetben sikeresen meg is tette --, hogy a központi költségvetésbe befolyó összeg egy részét is megtarthassa saját céljaira.
Az elmúlt évtizedben -- az épületeken kívül -- a határőrség tulajdonában lévő több tízezer hektáros földingatlan jelentős hányada is feleslegessé vált, amelynek legnagyobb része közvetlenül a határok mentén terül el. A schengeni szerződés és a magyar határvédelmi doktrína értelmében ennek egy részét funkcionális okok miatt tartósan állami tulajdonban kell tartani, ám a többi terület értékesíthetővé vált. Az eladásra szánt földterület pontos nagyságának felmérését, valamint az értékesítésre szánt földek minősítését a határőrség szintén a KVI-val együttműködve végzi. A felmérések még nem fejeződtek be, de -- Bardóczy Árpád szerint -- a piaci tapasztalatok alapján az már most is látható, hogy a legélénkebb kereslet a nyugati határ mentén mutatkozik, míg a keleti-északkeleti határoknál alacsonyabb árak mellett is nehezebb az értékesítés.