Forog a kémhistória
Az I spy (Én, a kém) című produkció az 50-es és 60-as évek egyik legnépszerűbb amerikai televíziós akcióvígjáték-sorozatát dolgozza fel. Az eredeti történet Washingtonban és egy kelet-európai városban játszódik. Az Amerikában élő, magyar származású Andrew G. Vajna, a film egyik producere szerint ez lehet az első olyan külföldi alkotás, amely Budapestet Magyarország fővárosaként, és nem egyszerűen egy kelet-európai városként ábrázolja.
A forgatások általában éjszaka zajlanak, és a Betty Thomas által "vezényelt" stáb a Várnál, a Gellért Hotel környékén, a Halászbástya aljánál, a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti pesti rakparton tűnik fel. Vajna elmondása alapján ez a produkció költségvetésében is nagyságrendekkel nagyobb, mint az évekkel ezelőtt készült Evita. Akkor 10 millió forintot kapott a főváros a színhelyekért cserébe. Ennek felét, azaz 5 millió forintot fizettek tavaly a Spy Game készítői, és a magyar történelmi szuperprodukció, a Hídember Lánchídon fölvett jelenete 192 ezer forintba került.
Kevesen tudják, hogy hazánkban körülményes bérbe venni egy-egy helyszínt. Mint az I spy magyar producerétől, Sipos Kornéltól megtudtuk, Los Angelesben vagy New Yorkban is szabott árakon lehet használni egy-egy közterületet, Prágában pedig elég egyetlen engedélyt kérni a forgatáshoz. Az eddigi hírekkel ellentétben nem 24 millió forintjába kerül az amerikai filmeseknek a budapesti helyszínek használata. Ez ugyanis csak a fővárosnak járó díj, vagyis a hidak és a tömegközlekedést érintő területek tarifája. A főváros engedélyén kívül szükség van az adott kerület, sőt a forgatás konkrét helyszínét felügyelő intézmény beleegyezésésére is. És hogy a kép teljes legyen, mindegyiknek külön kell fizetni a színhelyért. Az első kerületbeli kiemelt helyek például általában -- négyzetméterenként -- 8000 forintba kerülnek naponta, amit az első kerületnek kell "leróni". Az I spy budapesti felvételei tehát nem 24 millió forintba, hanem összesen 100 millió forintnál is nagyobb összegbe kerülnek -- mondta lapunknak Sipos Kornél, aki szerint a kelet-európai városokhoz képest drágának bizonyul Budapest, de a nyugati viszonyokhoz képest olcsó.


