Két tradicionális campus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem november 9-én, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem pedig november 16-án kezdi a sort. A bemutatkozás arra is alkalmat ad a felvételizőknek, hogy megtudják, milyen követelményekre és típusfeladatokra számíthatnak majd a felvételin.
A speciális felvételivel rendelkező intézmények közül az utóbbi években a legtöbb diák a felsőoktatási intézménnyé vált Nemzetközi Üzleti Főiskola (IBS) nyílt napján jelent meg, hiszen mind az öt szakon (gazdálkodási, nemzetközi kommunikáció, európai uniós, pénzügyi, vállalkozásszervező) a középiskolai tantárgyaktól teljesen független, az üzleti készségeket mérő alkalmassági vizsga alapján választják ki az alkalmas hallgatókat. Ez az intézmény vállalkozott először arra, hogy nem a középiskolai ismeretek, hanem a felsőoktatási tanulmányokhoz szükséges készségek alapján méri fel a jelentkezők tudását. Erről is szó lesz a november 14-én, 11 órakor kezdődő nyílt napon (06 80 200-801-es ingyenes telefonvonal, [email protected]).
A nyílt napok decemberben folytatódnak, egyes intézmények februári hónapra tették rendezvényüket, mint például a Budapesti Kommunikációs Főiskola (2002. február 9.). (FISZ)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.