BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősebb immunrendszerrel a bioterror ellen

Immunrendszerünk megerősítésével belátható időn belül védetté válhatunk a lépfene, s más, biofegyverként is felhasználható betegséggel szemben -- írja a New Scientist.

A tudományos szaklap közlése szerint a "turbósított immunpajzs" a gerincesek és a baktériumok DNS-szekvenciáinak alapvető különbözősége miatt alakítható ki: az eltérés miatt immunrendszerünk azonnali immunreakcióval válaszol a testidegen DNS-re. Az automatikus reflex gyors és általános, vagyis nem specifikusan az egyes kórokozók ellen hat, ezért többféle betegség ellen is védelmet nyújthat. Számos amerikai kutatóintézetben már ígéretes kísérletek zajlanak egereken az immunreakció mesterséges kiváltására, amely elsősorban a patogének korai növekedési és osztódási szakaszát korlátozzák.
A manapság sokat említett lépfene, továbbá az ebola, a lisztéria és tularémia kórokozóival szemben is komoly eredményeket tudtak felmutatni a kutatók. Emellett nem várt mellékhatásként a többek között maláriát okozó parazitákkal is felveszi a küzdelmet a megerősített immunrenszer.
Az eredményeket azonban még érdemes óvatosan kezelni az emberi sejteken elvégzett kísérletek sikeressége ellenére is, hiszen klinikai körülmények között még nem tesztelték hatékonyságát. Ha működőképesnek bizonyul az eljárás, a bioterrorizmusnak kitett egyéneken túl az egzotikus tájakra utazók és a nagy fertőzésveszélynek kitett, műtéti beavatkozásra váró betegek hasznára is válhat a megerősített immunrendszer.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.