Az egészségügyi struktúra és finanszírozás az egészségügy átalakításában
A nyitás a strukturális "oldalon" szükségszerűen maga után vonja a folytatást a finanszírozásbiztosítás területén. Egyrészt azért, mert a finanszírozásnak összhangban kell lennie a piackonformmá alakuló ellátórendszerrel, szektorsemlegesnek, rugalmasnak, kiszámíthatónak, hitelesnek kell lennie. Másrészt ösztönöznie kell a kívánatos és akadályoznia kell a nem kívánatos elemek, folyamatok megjelenését. Egyes új vagy megújuló elemek, jogintézmények, mechanizmusok csak így érvényesülhetnek a gyakorlatban, válhatnak többé, mint "írott malaszt".
Általános igény, hogy a kialakuló rendszer átlátható legyen, minden elemén számon kell tudni kérni, hogy mi a feladata, joga, kötelessége. Az érintetteknek tudnia kell, hogy mi hol dől el, és hogyan érvényesíthetik-egyeztethetik méltányolható érdekeiket az egészségügy különféle szereplői. Nyomon kell tudni követni a közforrások útját, ki kell tudni mutatni hasznosulásukat az egészségnyereségben, a jövedelem- és vagyongyarapodásban, a nemzetstratégiai potenciálnövekedésben egyaránt. Az egészségügy rendeltetésszerű működését, kívánatos átalakulását elősegítő szereplőit támogatni, sőt ösztönözni, "jutalmazni" kell.
Az egészségbiztosítási intézmények alapvető feladata, hogy az ellátásra jogosultak (a "társadalombiztosítottak") érdekeinek megfelelően működjenek. Ez kijelöli a finanszírozási rendszer továbbfejlesztésének irányát és az OEP helyét, szerepét ebben a folyamatban. Ennek során a szolidaritáselvű társadalombiztosítás nemzeti összetartozást, kohéziót is erősítő jelentősége tudatában meg kell határozni a nagyközösségi szerep- és tehervállalás mellett a politikai értelemben szuverén, szabad és felelős polgárok személyes felelősségvállalásának, önálló kezdeményezéseinek, szerveződéseinek a területeit is, egyértelműen meghatározva a kettő egymáshoz való viszonyát. Külön figyelemmel kell lenni azokra, akiket valamilyen tényező korlátoz a saját egészségükért való személyes felelősségvállalásban.
Az egészségügy sokat emlegetett "lemaradását" a rendszerváltoztató folyamatban nem szabad a más területen kialakult "új típusú" igazságtalanságok és torzulások egyszerű átvételével és tükröztetésével "behozni". A vélt vagy valós fáziskésés ugyanakkor esély arra, hogy elkerüljük a más területeken megszenvedett hibákat, és célul nem tűzhetünk ki mást, minthogy mind a közjó érvényesülése, mind a szakmai és a gazdasági minőség vonatkozásában és nem utolsósorban az egészségügyben dolgozók egzisztenciája szempontjából közmegelégedésre alapot adó rendszert alakítunk ki. Ez az adminisztratív, regulatív koordináló jogszabályok mellett (a statikus elem) egy "piaci" vásárlói koordinációt (a dinamikus elem) is szükségessé tesz. Az előbbi túlburjánzása sem pótolhatja az utóbbit büntetlenül. A változások első pillére tehát a megfelelő szabályozás, a második a finanszírozás, a biztosítás továbbfejlesztése, s a harmadik pillér az az "újszerű" magatartás lesz, amely szükségszerűen érdekalapon kell hogy jellemezze majd az egészségügy magán- és közszereplőit. Ennek legfontosabb vonásai az erős identitás, a kiszámíthatóság, az együttműködésre törekvés, a civilizált konfliktuskezelés (etikai elem) lesznek. Ezek a pillérek együtt juttatják majd nyugvópontra az egészségügy átalakulását hazánkban.
Az intézményi struktúra, a tulajdonosi funkciók és feladatok változtatásának lehetőségét felkínáló jogszabályi lehetőségek tisztázódása után felmerül a kérdés, hogy miként tudja támogatni a biztosító a formálódó konszolidációs program sikeres megvalósulását?
Az ma már jól látszik, hogy új motivációs rendszert kell teremteni, nem érvényesülhetnek tovább a jelenlegi érdekeltségi viszonyok, mert akkor hiába emeljük az egészségügyre fordított kiadásokat, a pénz továbbra is csak nehezen kontrollálható formában áramlik a "pénztártól" a szolgáltatóhoz, és a remélhetően bevonódó magánforrások hasznosulása is bizonytalan. A motivációs rendszer kulcstényezője a potenciális beteg, aki ma még nincs megfelelően ösztönözve, érdekeltté téve egészsége megőrzésében. Többségük még nem tisztázta magával, hogy egészsége egyszerre általános és piaci érték, s hogy ennek figyelembevételével kell szerveznie életét. A rendszer ma sokak számára azt sugallja, hogy inkább a betegség, a rokkantság kimutatása juttatja őket nagyobb szociális biztonsághoz. Az egészségügyi ellátás szervezése, biztosítása ma döntő többségében állami és önkormányzati feladat, ahol nem jelenik meg sem a megfelelő gazdasági-pénzügyi érdekeltség, sem a megfelelő mértékű felelősségvállalás és etikai elkötelezettség. Az egészségügy ellátóintézményeivel szemben támasztott politikai és társadalmi elvárások a betegellátás színvonalának, minőségének szinten tartásával, illetve javításával kapcsolatban nincsenek összhangban a valóságosan érvényesülő érdekeltségi viszonyokkal. Ez lényegében igaz az orvos- és az ellátószemélyzet munkájára és a gazdálkodási tevékenységre is. A mindenütt megtalálható jóakaratú, tisztességes ember számára ez szinte folyamatos frusztrációt jelent.
Az elmúlt évek, évtizedek folyamatainak értékelése azt mutatja, hogy az érdekeltségi viszonyok torzulásai a legjobb politikai és szakmapolitikai szándék mellett is jóvátehetetlen károkat képesek okozni, veszélyeztetve, gyakran rövid idő alatt felemésztve az ágazat szakmapolitikai vezetésének hitelét. Ma már aligha vitatható, hogy a rendszer bonyolultsága, áttekinthetetlensége miatt erősíteni szükséges a biztosítói funkciókat a rendszer racionalizálása, a szükségletek meghatározása, a lehetőségek optimalizálása és a rendszer működésének kontrollálása - monitorozása, ellenőrzése - érdekében.
Az egészségbiztosítás egészségügyi miniszter alá rendelésének legfontosabb indoka a reformok finanszírozási eszközökkel történő támogatása volt, amit az elmúlt év tapasztalatai egyértelműen igazolnak. Most, az intézményi törvény és rendeletei megszületése után a továbblépéshez meg kell határozni, hogy melyek azok a biztosítói funkciók, amelyek képesek az átalakulást az egészségpolitikai célkitűzések irányába elmozdítani. A finanszírozásért felelős szemszögéből nyilvánvalónak látszik, hogy bizonyos biztosítási - vásárlói - funkciókat életbe kell léptetni annak érdekében, hogy az egészségügyi ellátórendszer átalakulása a betegellátás számottevő sérelme nélkül menjen végbe.
Az egészségbiztosítási pénztár jelenleg az intézményi átalakulás átmeneti időszakának feladataira készül, de ez elvezet a finanszírozás, a biztosítás továbbfejlesztésének küszöbére. Az intézményi törvény megjelenése feladta a leckét a biztosítói, finanszírozói stratégiával foglalkozók számára is. Máris kérdésként merül fel: mikor szűnhet meg a finanszírozó szerződéskötési kényszerhelyzete? Lehetőség nyílik-e a szakmai protokollok érvényesítésére, és ahol ez lehetséges, a tényeken alapuló orvoslás gyakorlatán alapuló finanszírozás bevezetésével a költséghatékonyság növelésére? Biztosítható-e az akkreditációhoz kötött "minőségvásárlás"-sal az ellátás nagyobb hatékonysága? A jelenlegi intézményfinanszírozás hogyan lesz átterelhető az egyén aktív szerepvállalását, autonómiáját elismerő, az egészségügyi szereplők, szolgáltatók megfelelő motivációját, szerepvállalását ösztönző-kikényszerítő finanszírozás irányába? Mi szükséges stratégiai és jogszabályi szinten ahhoz, hogy a biztosító kiegyensúlyozott, szakma- és szektorsemleges, azaz egyenlő esélyeket biztosító finanszírozást valósítson meg? Miként tudja segíteni a biztosító a népegészségügyi program eredményességét? Mi a balesetbiztosítás hozadéka? A biztosító szerepet tud-e vállalni abban, hogy az egészségügyi ellátórendszer mind jobban illeszkedjen a gazdaság más szektoraihoz? Végső soron: mi az egészségbiztosítás sajátos küldetése annak érdekében, hogy Magyarország és polgárai külön-külön és együtt is biztonságban, jólétben éljenek és eredményesen gyakorolják hivatásukat, végezzék munkájukat.
A szerző az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója
Oberfrank Ferenc Arra a sokat vitatott kérdésre tett végleg pontot az "intézményi törvény" és a hozzá kapcsolódó kormány- és miniszteri rendeletsorozat megjelenése, hogy az egészségügy intézményi struktúrájának vagy a finanszírozásnak az átfogó átalakítását kell-e előbb megindítani ahhoz, hogy a ma meglévő ellátási gondok megszűnjenek. Az egészségügy átalakításának e két alapvető eleme egymással szorosan összefügg. Mindkét megközelítés alapvető célkitűzése a jelenleginél szerkezetében és minőségében jobb ellátást és egészségi állapotot biztosító, hatékonyabban működtethető, racionális gazdálkodást lehetővé tevő, a nemzetgazdaságba szervesen illeszkedő egészségügyi rendszer kialakítása. -->
