Fordulat az EU áfapolitikájában
Az új szabályokról az EU miniszteri tanácsa elvben már február 12-én döntött, ám ezt még az Európai Parlamentnek is el kellett fogadnia. Ezt a formális eljárást követően a miniszterek a héten ütötték rá a végső pecsétet az új jogszabályra.
A történet nem most kezdődött. Az adózási probléma kiváltó oka az, hogy az áfatípusú rendszerekben a belföldi vállalkozók számára kifejezett hátrányt jelentett a forgalmi adózás a külföldről nyújtott on-line szolgáltatásokhoz képest. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis az interneten nyújtott szolgáltatásokat az általános szabályok szerint kell kezelni, ami azt jelenti, hogy a szolgáltatónak minden esetben fel kell számítania az országa szerinti áfát függetlenül attól, hogy azt külföldre vagy belföldre nyújtja. Ezzel szemben ha ugyanazt a szolgáltatást külföldről nyújtják és az ottani országban nem hozzáadott érték típusú forgalmi adózás működik, akkor a szolgáltatás nyújtója sem a saját országa, sem a célország forgalmi adójának felszámítására nem kötelezett. Hozzá kell hogy tegyük, ez a versenyhátrány nem érvényesül akkor, ha a külföldi szolgáltatást EU-áfa-adóalany veszi igénybe. A magyar rendszerhez hasonlóan ugyanis az áfaadóalanyoknak a külföldről igénybe vett szolgáltatás után be kell fizetniük az áfát. Ezért a versenyhátrány azokban az esetekben alakulhat ki, amikor nem áfa- adóalanyok (jellemzően magánszemélyek) vesznek igénybe külföldi szolgáltatásokat. Mindazonáltal a kialakult versenyhátrány megszüntetése érdekében egyre határozottabb nyomás nehezedett a bizottságra, amely végül is - minden ellenérv dacára - engedett.
Az új szabályok szerint az on-line szolgáltatások és termékértékesítések, valamint a rádió- és televízióműsor-szolgáltatási tevékenység esetében az áfakötelezettség a szolgáltatást használó személy országa szerint merül fel. Eszerint, ha egy EU-szolgáltató az EU-n belüli személynek szolgáltat, akkor továbbra is fel kell számítania az áfát, míg ha az EU-n kívülre nyújtja a szolgáltatást, akkor nem. Ez azonban kevés a versenysemlegességhez, hiszen ettől még a külföldi szolgáltatók továbbra is áfamentesen szolgáltathatnának az EU-n belüli személyek részére. Emiatt az új szabályozás azt is előírja, hogy a nem EU-szolgáltatóknak be kell jelentkezniük valamelyik EU-tagországnál áfaadóalanyként és fel kell számítaniuk az áfát akkor, ha az EU-ba nyújtanak ilyen szolgáltatásokat.
A direktívát már bevezetése előtt sokan bírálták, természetesen elsősorban a külföldi (jellemzően amerikai) szolgáltatók. Az egyik gond adótechnikai természetű: ha bejelentkeznek egy EU-országba, de egy másik EU-tagországba nyújtanak szolgáltatást, akkor melyik ország áfakulcsát kell alkalmazniuk és melyik országban kell adóbevallást benyújtaniuk? A bírálatok más része pedig eleve megkérdőjelezte, hogy a külföldi szolgáltatók adóalanykénti regisztrációja és adófizetése kikényszeríthető-e egyáltalán.
Az adótechnikai kérdésre a direktíva meglehetősen rugalmas megoldást kínál. Az adóbejelentkezéshez nem kell ügyintézésre Európába utazni, mivel az on-line módon elintézhető. A bevallásokat is on-line módon lehet benyújtani abban az országban, ahol a külföldi szolgáltató adóalanyként bejelentkezett. Az áfabefizetést ez az ország juttatja el azokba a tagországokba, ahova - a bevallás szerint - a külföldi a szolgáltatásokat nyújtotta.
Az alkalmazandó adókulcs pedig azon ország általános (legmagasabb) adókulcsa, ahova a szolgáltatást nyújtották. Ez a megoldás újabb problémát vet fel: az interneten nyújtott szolgáltatás más adókulccsal adózhat, mintha ugyanazt a hagyományos módon nyújtották volna. Az on-line könyvértékesítés - a magyar adókulcsok szerint - 25%-os áfát jelentene, míg ugyanazt a könyvet a boltban 12 százalékos áfával vásárolhatjuk meg. (Sőt egyes országokban ennél még kedvezményesebb adókulcs is létezik, így például az Egyesült Királyságban a könyv 0 százalékos kulcs alá tartozik.) Az oktatás alapvetően tárgyi áfamentes szolgáltatás, de ennek on-line változata - szintén a magyar adókulcsok szerint - 25 százalékos áfa-
kulccsal adózna. Ezzel a rendelkezéssel nyilvánvalóvá vált az, hogy tarthatatlan az a korábban lefektetett alapelv, hogy az on-line és az off-line világ ugyanolyan szabályok szerint adózzon. Kétségtelen azonban, hogy az egységes kulcs alkalmazása lényegesen leegyszerűsíti a helyzetet.
További adótechnikai előírás, hogy az adóalanynak az áfaanalitikáját az adóhatóság számára on-line módon elérhetővé kell tennie. Így az adóhatóság az interneten keresztül ellenőrizni tudja a bevallás valódiságát.
A direktíva azonban olyan szabályokat is tartalmaz, amelyeknek egyetlen leendő adóalany sem örül. Új előírás, hogy a bejelentkezett adóalanynak nemcsak a bejelentkezési ország áfaszabályait kell ismernie, hanem gyakorlatilag mind a tizenöt tagállamét. Az adóalanynak ugyanis be kell tartania minden olyan állam áfaelőírásait, amelybe értékesít. Ennek tükrében tehát olyan áfaanalitikát kell vezetnie és on-line módon elérhetővé tennie, amely megfelel mind a tizenöt tagállam előírásainak. Elképzelhető, milyen jelentős többletköltséget generál ez az előírás a külföldi szolgáltató számára.
Hozzá kell tenni, hogy ebben a tekintetben versenyhátrányba kerülhet a külföldi szolgáltató EU-versenytársával szemben. Ugyanis az EU-szolgáltató egy meghatározott értékhatárig a saját országa szerinti áfakulcsot alkalmazhatja függetlenül attól, hogy éppen melyik EU-országban nyújt on-line szolgáltatást. A versenyelőny tehát minimum az, hogy az EU-n belüli szolgáltató nem köteles 15 ország adójoga szerint eljárni, és azok mindegyikének áfaelőírásait ismerni és betartani.
A direktíva előírása szerint 2003. július 1-jéig kell a tagországoknak az új szabályokat a saját adójogukban alkalmazniuk. Ezek a szabályok átmenetinek tekintendők abban az értelemben, hogy három év után áttekintik a tapasztalatokat, és ha szükséges, módosítják a most elfogadott szabályokat.
Egyes szakértők hangsúlyozzák, hogy a rendszer bevezetése, annak számítástechnikai hátterének megteremtése olyan költségeket jelent a tagorszá-
gok számára, amely meghaladja az ennek révén remélt többlet-adóbevételeket. De feltételezhetően nem ezek a költségtényezők motiválták leginkább a döntéshozókat. Az igazi cél a versenyhátrány megszüntetése volt.
Az EU az első azon országok között, amelyek kiterjesztették a forgalmi adózást a külföldről nyújtott "digitális" termékekre és szolgáltatásokra. Több mint 100 ország alkalmaz ma valamilyen forgalmi adórendszert. Ezek jelentékeny része most azt figyeli, hogyan sikerül ez a kísérlet Európában. Nincs kétség abban, hogy ha ez sikeresnek bizonyul, a példa számos követőre talál. Szakértők azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy az új szabályok elterjedése elviselhetetlen adminisztrációs terhekkel is járhat. Ha ugyanis az USA hasonló szabályokat vezetne be, akkor európai versenytársaiknak mintegy 7600 különböző adózási rendszernek kellene egyszerre megfelelniük. És amennyiben más országok is követnék a példát, ez nem csak ennyivel több adórendszer figyelembevételét jelenti, hanem nyelvi problémát is, hiszen az adóanalitikákat és -bevallásokat az adott ország nyelvén kell elkészíteni.
A pesszimistább szakértők figyelmeztetnek, hogy mindez a piacok beszűküléséhez vezethet: a szolgáltatók csak meghatározott országok esetén fogják teljesíteni a megrendeléseket annak érdekében, hogy csökkentsék az új szabályok okozta adminisztratív terheket. Ez pedig az internetszolgáltatások korlátozását jelenti, és ennek éppen az ellenkezőjét deklarálták a vonatkozó nemzetközi dokumentumokban.
A külföldi szolgáltatók mindazonáltal abban reménykednek, hogy a 2003 júliusáig hatályba lépő szabályok harmonizálására törekednek az EU-tagországok annak érdekében, hogy ne tizenöt adórendszernek, hanem egyetlen átlátható és követhető szabályozásnak feleljenek meg a külföldi szolgáltatók. Ezzel Európa olyan mintát teremthet, amely a többi ország számára is bevezethető és alkalmazható, és a külföldi szolgáltatóknak sem okoznának elviselhetetlen adminisztrációs terheket.
Szmicsek Sándor adószakértő, Köves Clifford Chance Pünder
