Híradásvétel, avagy a net jogvédelme
Főleg leendő internetes lapok leendő szerkesztői részéről merül fel gyakran a kérdés: mit honnan és milyen terjedelemben vehetnek át más internetes oldalakon közzétett tartalmakból ahhoz, hogy ne essenek a szerzőijog-sértés bűnébe. A híreket, információkat tartalmazó közlemények átvételének van-e terjedelmi korlátja? Iskolai újságba másolhatók-e interneten megjelent teljes cikkek? Mi a sorsuk a hálózaton megjelenő fotóknak? A kérdéseket sokáig lehetne sorolni, s az alábbiak sem törekszenek arra, hogy azokra, a teljesség igényével, kimerítő választ adjanak. Az internet fejlődése okán ugyanis számos kérdést valószínűleg nem is ismerünk.
Az alapelvekből kiindulva azonban valószínűleg az esetek túlnyomó többségében megnyugtató választ kaphatunk. Ilyen alapelv mindenekelőtt az, hogy a szerzői mű mindennemű hasznosítása a szerző vagy az általa jogosított más személy kizárólagos joga. Ennél fogva a szerzői mű felhasználása az ő engedélyéhez van kötve, és általában díjfizetést von maga után. A szerzőnek ezt a jogát korlátozzák ugyanakkor a szabad felhasználás egyes esetei. Ezek közös szabálya, hogy nem sértheti a szerző jogos érdekeit (bármit is takarjon ez a kategória, erre még nincs bírói gyakorlat), illetve nem lehet sérelmes a mű rendes felhasználására, továbbá nem léphet túl a jóhiszeműség és a tisztesség alapkövetelményén.
Ezen alapelveket szem előtt tartva kell értelmezni a szabad felhasználás egyes eseteit, amelyeket tanulmányozva több-kevesebb biztonsággal kijelenthető, hogy azok valamiképpen a mű közkinccsé válásával függnek össze. Amennyiben ugyanis a mű közkinccsé vált, annyiban a szerző igényei csökkennek a kizárólagosságra. Éppen ezért írja elő a törvény, hogy a szabad felhasználás eseteit nem szabad kiterjesztően értelmezni.
Különösen internetes lapok esetében nagy a kísértés, hogy más internetes lapokon megjelent cikkeket átmásoljanak, illetve az azokban meglévő tény- és híranyagot a saját lapon tegyék közzé. Jobb érzésű szerkesztők ilyenkor kicsit elgondolkodnak, vajon jogszerűen járnak-e el.
A szerzői jogi törvény szerint a tény- és híranyagot tartalmazó közlemények szabadon átvehetők. Ennek feltétele, hogy az utánközlő megjelölje a forrását. Az átvétel nemcsak a közlemény egy részének, hanem a közlemény teljes szövegének a felhasználását is jelentheti. A lényeg, hogy tény- vagy híranyagot tartalmazzon, illetve megjelöljék a forrást, ahonnan az átvett mű származik.
Azt, hogy mi számít az adott körülmények között tény- vagy híranyagnak, nyilvánvalóan csak a konkrét esetben lehet eldönteni. Ez a kérdés különösen akkor lehet érdekes, ha a közlemény tény- vagy híranyagot tartalmaz ugyan, de például olyan sajátos, egyéni, eredeti jellegű a megfogalmazása, hogy átvétele az eredeti közlemény szerzőjének az igényeit alapozhatja meg.
További vizsgálandó kérdés, hogy a konkrét esetben kit vagy mit kell megjelölendő forrásnak tekinteni. Magát a szerzőt-e, vagy azt az orgánumot, ahol az átvett közlemény először megjelent. Képzeljünk csak magunk elé egy lapszemlét, amelyben teljes terjedelemben közölnek egy információt például egy napilapból, de nem tüntetik fel a cikk szerzőjét. Elvileg még az átvételnél is meg kellene jelölni a szerzőt, hiszen a szabad felhasználás nem érinti az ő személyhez fűződő jogait.
Mindenesetre, ha az átvétel megfelel ennek a kettős kritériumnak (hogy tény- és híranyagot tartalmazó közlemény legyen, illetve tüntessék fel a forrást), akkor sem az interneten, sem a való világban nem szükséges hozzá a szerző engedélye és a felhasználásért díjat sem kell fizetni. Idekívánkozik, hogy a tény- és híranyag átvételére vonatkozó törvényi lehetőség nem alkalmazható például fotóművészeti alkotásokra, jelesül: hírképekre. Ez következik abból is, hogy a szabad felhasználás szabályait nem lehet kiterjesztően értelmezni. Másrészt az átvétel fent írt esetei csak "közleményekre" vonatkoznak, egy fotó pedig nem esik ebbe a kategóriába.
A szabad felhasználás körébe tartozik az idézés is. Az idézés a mű egy részletének olyan átvételét jelenti, amely valamely saját műben a mondanivaló alátámasztására, vagy éppen megcáfolására szolgál. A törvényből ez nem derül ugyan ki, de az idézés szó köznapi értelmezése alapján ebből következően, hogy idézésről csak akkor beszélhetünk, ha az idézetet van hová beágyazni. Ez következik az idézés - mint szabad felhasználás - törvényi kritériumaiból is: annak terjedelmében igazodnia kell az átvevő mű jellegéhez és céljához. Nem lehet tehát idézés címén szabadon felhasználni egy olyan művet, amely például lényegesen meghaladja az átvevő mű terjedelmét, és amelynek tartalmilag semmi köze sincs az átvevő műhöz. Az idézés további kritériuma, hogy a forrást és - ellentétben a tény- és híranyagok átvételének esetével - a forrásban megjelölt szerzőt az átvevő műben is meg kell jelölni.
A tény- és híranyagok átvételének, valamint az idézésnek a szabályai jelölik tehát ki azt a kört, amelyen belül a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések folytán az internetes (és nem internes) lapok, portálok az egyébként szerzői jogvédelmet élvező műveket csereberélhetik. Nyilvánvaló, hogy nem tartozik ebbe a körbe például egy más oldalon közzétett versnek a saját oldalunkon való utánközlése a szerzői jogi jogosult engedélye nélkül.
Itt érdemes szólni a fentiekkel rokon problémáról, a linkelésről. A link eredeti jelentését tekintve kapcsolatot jelent, a szakzsargonban inkább a "hivatkozás" szót érdemes alkalmazni helyette. Ez fejezi ki ugyanis a lényegét: azt nevezetesen, hogy a link csak jelöli egy tartalom fellelhetőségét, de nem esik egybe magának a tartalomnak a közzétételével. Éppen ezért - álláspontom szerint - nem követ el szerzői jogsértést az, aki a saját oldalán nem az előbb említett verset teszi közzé, hanem megjelöli azt a helyet, ahol a vers legálisan jelent meg. Analógiaként gondoljunk egy bibliográfiára: az sem esik egybe a kérdéses forrásmunkák utánközlésével, pusztán azok felsorolásával.
Álljon itt végül két további probléma, amelyek a virtuális és a való világ kölcsönhatásából adódnak. Az egyik: a neten megjelent tartalmak nyomtatott formában megjelentethetők-e iskolai lapban a szerzők engedélye nélkül. A törvény szerint mint belső, intézményi célra készült másolat igen, de csak akkor, ha jövedelemszerzés vagy -fokozás célját még közvetve sem szolgálja, és a másolat csak a mű kisebb részéről, vagy újság-, illetve folyóiratcikkről készül.
A másik: mi a helyzet a nem az internetre szánt szerzői művekkel, amelyeket a kiadó - egy hanyagul elegáns mozdulattal - egy szép napon mégiscsak kitesz a világhálóra. Nos - álláspontom szerint - ezt nem teheti meg a szerző külön engedélye nélkül, hacsak a felhasználási szerződés már eredetileg nem tartalmazott ilyen kikötést. A szerző joga ugyanis minden egyes felhasználás engedélyezése. Az esetek többségében még a munkaviszony alapján megadott engedély is - a szerződés alapján - csak a nyomtatott sajtóban való megjelentetésre vonatkozik. Az interneten történő közzététel egy ettől eltérő felhasználási mód, ehhez a szerzők külön engedélye lenne szükséges - elvileg. Van már rá ugyanakkor precedens , hogy fotóriporterek ezen az alapon nyertek pert kiadójukkal szemben.
DR. NEHÉZ-POSONY MÁRTON, ügyvédjelölt
