BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Könyv az e-kormányzatról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Magyarországon elsőként olyan kísérleti tankönyv kerül bemutatásra, mely rálátást kíván nyújtani az elektronikus igazgatás releváns területeinek ismereteire, megoldásaira és lehetőségeire.

Az "E-government, avagy kormányzati és önkormányzati kihívások az on-line demokrácia korában" című könyv célja egy általános szemlélet kialakítása, mely az eleddig közigazgatási problematikákat informatikai megoldásokkal orvosolja. A könyv négy nagyobb fejezetből, ezen belül tagolt részekből áll:  Az első fejezet bevezeti az olvasót az információs társadalomba, ismerteti ennek jellegzetességeit, infrastruktúráját. Ezt követi a szintsemleges tények és koncepciók fejezete, mely a jelentősebb e-kormányzási technikai megoldásokat mutatja be. A kormányzati szerepvállalást prezentáló harmadik rész - többek között - a portáloktól az informatikai igazgatás meghatározó intézményeinek bemutatásáig terjed. Végül a települési vonatkozások olvashatók a könyv utolsó fejezetében. Újdonság az e-közigazgatási, ajánlott URL-címek táblázata, a fogalomtár és az eleddig definiálatlan fogalmak részletes kifejtése (például: E-gap!, információs társadalom, tartalom)

A PHARE tükörrégiós program támogatásának köszönhetően a  könyvhöz egy CD-s oktatóanyag, valamint - a közép-magyarországi, döntően közigazgatási dolgozók továbbképző programjához kapcsolódó tanfolyam keretében működő - e-learninges háttértámogatás is tartozik. (Origo)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.