BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdokat költenek a diákok tankönyvekre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Diákonként 3,5-12 ezer forintos kiadást jelent a tankönyvvásárlás a szülőknek, miközben a tankönyvpiac éves forgalma mára elérte a 11-12 milliárd forintot. A költségvetés az idén 3,34 milliárd forintot különített el a tankkönyvvásárlásra, ami az oktatási tárca tervei szerint jövőre 50 százalékkal emelkedhet.

A legnagyobb anyagi terhet a középiskolás diákok szüleinek jelenti a tanévkezdés, ők átlagosan 11-12 ezer forintot kénytelenek tankönyvekre költeni ezekben a hetekben. Ennél valamivel kisebb összegbe, 7-8 ezer forintba kerül a felső tagozatosok könyvcsomagja, míg az alsó tagozatosok tankönyvei együttvéve átlagosan 3,5-4 ezer forintba kerülnek, s tovább növeli az öszszeget a füzetek és az egyéb tanszerek megvásárlása. Bár a tankönyvpiac rendjéről tavaly ősszel hozott intézkedés eredményeképpen az idei évben csak 5 százalékkal lehet megemelni a tankönyvek árát, ennek ellenére a tanszerek átlagára a tavalyi 697 forintot követően az idén eléri a 730-at.

A végső árat befolyásolja, hogy az egyes kiadók kínálatában szereplő könyvek árai között is nagy különbségek vannak. Az Oktatási Minisztérium (OM) adatai szerint például az iskolák összesen 21, a hivatalos tankönyvjegyzékben is szereplő első évfolyamos magyar nyelv és irodalom tankönyv közül választhatnak, amelyek közül a legolcsóbb 649 forintba kerül, míg a legdrágább keménytáblás olvasókönyvet 1197 forintért lehet megvásárolni.

A diákok szüleinek átlagosan 10-12 tankönyvet kell megvásárolniuk, azonban ez a szám évfolyamtól és iskolától függően is változhat. Így az OM tájékoztatása szerint az első évfolyamra egyes kiadók 16-20 könyv megvásárlását is ajánlják, mivel az első osztályban a pedagógusok általában több kiegészítő könyvet használnak a felsőbb évfolyamokhoz képest. Az OM adatai szerint a 2001/2002-es tanévben az iskolák összesen 7,3 milliárd forintért rendeltek tankönyveket a kiadóktól, míg a tankönyvpiac éves forgalma elérte a 11-12 milliárd forintot.

A tanévkezdés költségeit részben ellensúlyozzák a különféle támogatások. Ezt a célt szolgálja a kétszeresére emelt augusztusi családi pótlék, míg a költségvetés összesen 3,34 milliárd forintot különített el a tankönyvvásárlás támogatására. A diákonként 2450 forintot az iskolák fenntartóin keresztül juttatják el a tanulókhoz. Az összeg szétosztásáról az iskolák maguk döntenek, de az összeg legalább 25 százalékát mindenképpen tartós tankönyv vásárlására kell fordítani. Az oktatási intézmények leggyakrabban differenciáltan, a tanulók rászorultságát figyelembe véve osztják szét a rendelkezésükre álló összeget. Az OM tervei szerint 2003-ban több mint 50 százalékkal megemelik a támogatás tanulónkénti összegét, így jövőre várhatóan lesznek olyan iskolatípusok vagy évfolyamok, ahol a szülőknek gyakorlatilag nem kell majd fizetni a tankönyvekért. Számos településen az önkormányzatok is külön támogatást biztosítanak a tanévkezdéshez. A tavalyihoz képest a gyermekétkeztetésben igénybe vehető támogatások összege is növekszik, ugyanis az eddigi kedvezményeken túl rászorultsági alapon további kiegészítő támogatás jár, amelyet a kiegészítő családi pótlékra jogosult, a három vagy több gyermekes családban élő és a testi vagy értelmi fogyatékos diákok után lehet igényelni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.