Az egészség megőrzéséhez és az egészségügy európai színvonalú működtetéséhez - úgy, hogy a szolgáltatást igénybevevők számára biztosítsák az egyenlőségre való esélyt - a pénz mellett a jogszabályi környezet átalakítása is szükséges, amely piaci körülményeket teremtve biztosítja a tőke megtérülését, a profitot.

Az egészségügybe, annak európai színvonalúvá tételéhez 1000-1500 milliárd forint többletpénz bevonására van szükség a szakértők általános véleménye szerint. A kormányzat elkötelezettségét mutatja az ágazatnak juttatott béremelés, a tavalyi esztendőhöz képest 10 milliárd forinttal megemelt keret a gyógyító-megelőző ellátásban, az egymilliárd forinttal megemelt költségvetési keret az alapellátásban, a műszerek beszerzéséhez szükséges fejlesztési pénzkeret, illetve az alternatív megoldások kutatása. Az elmúlt hónapokban hozott intézkedések az utóbbi 13 év legnagyobb elszántságát demonstrálják a változtatásra.

Ez azonban még messze nem elegendő az egészségügy európai színvonalhoz történő felzárkóztatásához. A többletforrások legalább egy részét - a kedvező példa alapján mint például a mű-vesekezelés, az MR-diagnosztika finanszírozása - a magántőke bevonásának ösztönzésével kívánják a döntéshozók elérni. Ez komoly és üdvözlendő elhatározás, ami a lehetőségek mellett persze számtalan veszélyt is magában rejthet. Az egészségügy azon területein, ahol már megvalósult a magántőke bevonása, valóban jó eredményeket tudnak felmutatni a betegellátás színvonalának emelésében. A krónikus dialízis programjában résztvevők ma már az ország legtávolabbi pontjain is az európainak megfelelő körülmények között és nívón, szigorú minőségbiztosítási rendszer által biztosított folyamatokat követve kerülnek ellátásra.

A magántőke bevonása tehát nemcsak pénzt hozott, hanem mennyiségi változásokat is jelentett, ami annyit jelent, hogy nőtt a betegek átlagéletkora. Szemben azzal, hogy 1989-ben csupán a dialízisre szorulók egy része, kevesebb, mint ezer ember kaphatta meg az ellátást, ma több mint 5000 ember, gyakorlatilag minden dialízisre szoruló beteg ellátásban részesülhet. Emellett az intézmények kulturált belső-külső környezete, korszerű műszerezése emberibb megoldást jelent az ellátottaknak. S ha a végeredményt tekintjük iránytűnek, akkor nagy sietséggel sürgetné az ember a magántőke bevonását, és befektetőként a befektetések minél előbbi elindítását.

Azonban az érdeklődők csak akkor tudnak, fognak tényleges befektetéseket tenni, ha a törvényalkotók olyan jogszabályi és finanszírozási környezetet teremtenek, amelyben a befektetőknek elismerik a tőke bekerülésének költségét, s amely profittermelésre ad lehetőséget. Ehhez a jogszabályi környezet módosítása mellett, amely már megindult, szükség lesz a finanszírozás módosítására is, az egyes betegségek kezelési, gyógyítási költségeinek az európai uniós szintre történő kiegyenlítéséhez. A kiszámítható jogszabályi és finanszírozási környezettel megteremtődhet a szabályozott piac. Mindezeknek azonban konszenzuson szerencsés alapulnia, s ennek megteremtéséig még komoly indulatokat fognak korbácsolni. A "három p" elő- és megteremtéséhez ezért még egy nagyon fontos tényezőre van szükség: a "végigvitt" változtatásokra, nem megtorpanó elbizonytalanodásokra - fogalmazzunk úgy, eltökéltségre. Az egészségügy valamennyi szereplője és annak szolgáltatásait igénybe vevő adó- és járulékfizetők nagyon vágynak már a változásra, a megújulásra.