Szépség és dinamika az arénában
Noha bizonytalan, mekkora érdeklődés övezi majd a budapesti 26. ritmikus gimnasztikai világbajnokságot szeptember 24-29. között a Budapest Sportarénában, az egészen bizonyos, hogy a verseny komoly izgalmakat rejteget. Molnár László, a Magyar Torna Szövetség (MTSZ) főtitkára, a vb szervezőbizottságának egyik alelnöke szerint ennek egyik oka, hogy a ritmikus gimnasztika a sportágak közül a legesztétikusabb és legnőiesebb szám, amely miatt mindenütt bizonyítja népszerűségét. Molnár László ugyanakkor hangsúlyozta azt is: a jövő évi athéni olimpiai induláshoz szükséges részvételi jog is itt, a magyar vb-n szerezhető meg. Sőt, mint mondta: az összes, 24 egyéni kvóta közül a BS-ben 20-at osztanak ki, míg a csapatok számára megszerezhető 10 kvalifikációból 8-at adnak át a világbajnokságon. Mindezek miatt egészen biztos, hogy a sportág legjobbjai látogatnak el Magyarországra. A jelenlegi adatok szerint 53 országból körülbelül 300 sportoló érkezik majd. Az egyes teameket a legkomolyabb szakmai stáb - edzőkkel, balettmesterekkel, koreográfusokkal, orvosokkal és masszőrökkel - kíséri.
Molnár László az esélyekkel kapcsolatban megjegyezte: a magyar válogatott célja mind az egyéni versenyzőknél, mind az együttes kéziszercsapatnál a kvalifikáció kiharcolása. Mint mondta: a siker érdekében mindent megtett a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség, a minél hatékonyabb felkészüléshez például Oroszországból hívtak edzőnőt a magyar lányoknak.
A szervezők napi 3-4 ezres látogatószámmal már elégedettek lennének. Az azonban biztos, hogy a belépők árából származó árbevételük nem fogja fedezni a torna költségeit. A jegyek várhatóan 1500 forintba kerülnek majd, azaz az ötnapos vb-n napi háromezer fős nézőszámmal kalkulálva legfeljebb 22,5 millió forintos bevételt könyvelhetnek el, miközben a torna rendezési és szervezési kiadásai meghaladják a 200 millió forintot - tájékoztatta lapunkat a szervezési költségekről Molnár László. Mint mondta, a rendezés legkomolyabb tételét a Nemzetközi Tornaszövetségnek (FIG) fizetendő jogdíj jelenti, amely a dobogós versenyzők díjazását is magában foglalja.