Mintegy 200 darab BMP-1-es páncélozott szállítójárművet ajánlott fel megvételre a magyar honvédség Görögországnak. A Honvédelmi Minisztérium (HM) tájékoztatása szerint a közeljövőben egy szakértői bizottság érkezik Magyarországra azzal a céllal, hogy felmérje az eladásra kínált harcjárművek állapotát. Az ügylet lehetőségét Iváncsik Imre, a HM politikai államtitkára Vasziliosz Mihaloliakosz görög védelmi miniszter-helyettes szeptember végi magyarországi látogatásakor vetette fel, a görög haderőben ugyanis szintén alkalmaznak BMP-1-es páncélozott szállítójárműveket, amelyekhez a magyar eszközök egyes darabjait valószínűleg alkatrészként használnák fel. A rendszerből már kivont, de még hadra fogható járművek értékesítése egyelőre kizárólag az ÁPV Rt. joga, ám jövőre várhatóan már a honvédelmi tárca is élhet ezzel a lehetőséggel.
A tervek szerint a két NATO-tagállam közötti jó kapcsolat szorosabbra fűzése érdekében a közeljövőben egy titokvédelmi és egy térképészeti egyezményt is aláírnak. Emellett az oktatás és képzés területén történő együttműködés keretében hallgatók látogathatnak el a másik ország tanintézményeibe. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.