Kérdőjelek a követelésérvényesítésben

Napjainkban az adatvédelemre - helyeselhető módon - egyre több figyelmet fordítunk. Ez alól a törvényhozás sem kivétel. Az általános adatvédelmi előírásokon túlmenően gyakran szektorspecifikus módon is igyekszik a jogalkotó szabályozni az adatvédelmet. A hírközlési szolgáltatók e téren előírt kötelezettségeivel két törvény is foglalkozik.

A hírközlési szolgáltatók adatvédelmi kötelezettségeire az adatvédelmi törvényen kívül az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (eht.) is vonatkozik. A jogszabályok célja, hogy pontosan szabályozzák, a hírközlő szolgáltatók milyen adatokat, milyen célból és mennyi ideig kezelhetnek.

Az eht. nem teljesen egyértelmű megfogalmazása miatt várhatóan a különböző szolgáltatók eltérő gyakorlatot fognak folytatni, és az egységes, jól definiált, a törvényalkotó által esetleg elképzelt joggyakorlat megvalósulásáig hosszabb idő is eltelhet, az arra hatáskörrel rendelkezők aktív beavatkozása mellett.

Az adatkezelésre vonatkozó előírás szerintem nemcsak nem egyértelmű, de betartása esetén a hírközlési szolgáltatók egyéb, törvényben biztosított jogosultságukat vesztenék el: ez a perindítási jogosultság, illetve a beszámítási lehetőség elévülés esetén.

A polgári törvénykönyv szerint, ha a jogszabály máshogy nem rendelkezik, a követelések öt év alatt évülnek el. Az elévült követelést bírósági úton érvényesíteni nem lehet, azonban - ha arról a jogszabály eltérően nem rendelkezik - az elévülést a bíróságnak nem kell hivatalból figyelembe vennie. Az elévült követelés beszámítható, ha az elévülés az ellenkövetelés keletkezésekor még nem következett be.

Hangsúlyozottan fontos megemlíteni, hogy a követelés elévülése magát a követelést nem teszi jogszerűtlenné, csak bírósági út esetén a másik fél kifogásolhatja, hogy a követelés bírói úton nem érvényesíthető. Így abban az esetben, ha az elévült követelést az adós megfizeti (bármely más jogszerű cselekedet miatt, pl. felszólító levelek hatására), azt nem követelheti vissza jogalap nélküli gazdálkodás címén.

Az eht. alapján az előfizetői szerződésből eredő igények, a Ptk.-ban meghatározott öttel szemben, egy év alatt évülnek el. A különböző adattípusok kezelhetőségének ideje is többnyire az elvülési időhöz viszonyul; egyes adatok a szerződés megszűnéséig, más adatok az elévülésig kezelhetők, míg van olyan adat, melyet az elévülést követő egy év után 30 napon belül törölni kell.

Jelen írás nem kíván kitérni ezen rendelkezések összhangjára (a "kezelhetők", illetve "törölni kell" kifejezések eltérő értelmezésére), csak az elévülés és beszámítás gyakorlása szempontjából kívánja elemezni a rendelkezéseket.

Minthogy nincs olyan jogszabály, mely szerint a hírközlési szolgáltatók és a szolgáltatások igénybevevői közötti jogviszonyból fakadó követelés elévülését a bíróság köteles figyelembe venni, azaz az elévülés eljárásjogi kérdéssé válik, így nincs annak akadálya, hogy az elévülési időn túl is bármelyik fél bírósági eljárást indítson követelése érdekében.

Ha azonban figyelembe veszszük az adatkezelésre vonatkozó előírásokat, adatok hiányában a hírközlési szolgáltató nem tud bírósági eljárást kezdeményezni, tekintettel arra, hogy sem arra vonatkozóan nem lesz adata, hogy kivel szemben érvényesítse a követelését, sem arra vonatkozóan, hogy pontosan miből tevődik öszsze a követelése.

A fentiekből következik, hogy a hírközlési szolgáltatók a rájuk vonatkozó szektorspecifikus előírások miatt nem tudják a törvény által nem tiltott jogukat gyakorolni, melyet más iparágban tevékenykedő szolgáltatók megtehetnek. Sajnos a törvény indoklása sem támasztja kellően alá ezen korlátozás megalapozottságát. Sőt, minthogy a Ptk. felhatalmazást ad eltérő jogszabály alkotására, a törvényalkotó - ha ez lett volna a célja - nyilvánvalóan előírja, hogy az ilyen követelések esetén az elévülést a bíróság hivatalból köteles figyelembe venni.

A hírközlési szolgáltatók bár bírói úton tehát követelésüket nem érvényesíthetik, ám az adatvédelmi szabályok miatt jogos követelésüket bírói úton kívüli behajtással sem érvényesíthetik, mert az adatok már nem állhatnak rendelkezésükre, ahogy ezt más iparágban tevékenykedők a követelés elévülése után megtehetik.

A lejárt követelés érvényesíthető bírósági úton beszámítással, ha az ellenkövetelés keletkezésekor a beszámítandó követelés még nem évült el.

Az elévülést követő 1 év és 30 nap után azonban gyakorlatilag már semmilyen, az előfizetővel kapcsolatba hozható adat nem kezelhető. (Ez alól természetesen kivétel a bűnüldözéshez, illetve az adóellenőrzéshez szükséges adatok további kezelése, de csak ezen célokból.)

Amennyiben az elektronikus hírközlő szolgáltató igénybe vevője követelést érvényesít bírói úton a szolgáltatóval szemben, előfordulhat olyan helyzet, amikor a szolgáltató, bár beszámítással élhetne, de adatok hiányában erre már nincs lehetősége.

Tekintettel arra, hogy az eht. szerint az előfizetői szerződésből fakadó követelések egy év alatt évülnek el, így beszámítással jogszerűen gyakorlatilag legfeljebb két évvel korábbi követelést lehet beszámítani. Úgy tűnik, mintha az a szabály, miszerint az elévülést követő 1 év után 30 napon belül törölni kell bizonyos adatokat, pont azt a célt szolgálná, hogy beszámítás útján még két évvel korábbi követelést lehessen érvényesíteni. Bár vélhetően ezen indoklás túl nagyvonalú, ugyanis ezen adatok sem elégségesek egy követelés beszámításához, de nagyon valószínű, hogy a gyakorlati tapasztalat ezen érvelést fogja alátámasztani.

A rendelkezésre álló 30 nap, amin belül törölni kell az adatokat, a hazai bíróságok ügyintéző folyamata mellett nem segíti a jogszerű érvényesítési lehetőség gyakorlását. Általában 30 napnál több idő telik el a keresetlevél benyújtása, a bírósági tárgyalás kitűzése és keresetlevél csatolása, valamint az ellenkérelem beadása között. Tehát amikor a beszámítással érvényesíthetné jogos követelését a hírközlési szolgáltató, adatok hiányában erre nem lesz képes.

Úgy gondolom, bár rendkívül fontos az adatvédelem, és érthető, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltatóknál a jogalkotó külön figyelmet szentel neki, azonban az elektronikus hírközlési szolgáltatók adott esetben nem élhetnek törvényben biztosított jogukkal. Szektorspecifikusságuk viszont egyáltalán nem indokolja, hogy ezen, mindenki más által gyakorolható jogukkal más törvény miatt nem élhetnek, mely lehet, hogy csak a teljes mélységben végig nem gondolt megfogalmazás következménye.