Hasadt (?) elme parádéja
Sokak szerint a 20. század legnagyobb hatású drámaírója volt a szicíliai Luigi Pirandello. Legnagyobb sikerét a IV. Henrikkel érte el, a darabot most a budapesti Radnóti Színház mutatta be egy nápolyi rendező, Stefano de Luca elképzelése szerint. A címszerepet Várkonyi Zoltán (1941) és Latinovits Zoltán (1970) után méltó utód: Szervét Tibor alakítja.
Pirandello családi élete is meghatározta írói karrierjét: gazdag családba született, s házasságával csak tovább növelte a vagyont, ám később a pazar életvitelt biztosító nagyvállalkozás tönkrement, amikor egy földcsuszamlás következtében a birtokolt kénbánya beomlott. Pirandello feleségén hamarosan eluralkodott az elmebaj - tudathasadása, kényszerképzetei miatt végképp megőrült. Az író szerelme mindeközben mit sem változott: nem hagyta magára feleségét, mi több, beleélte magát az asszony "új világába". Ez a furcsa két évtized hitelesíti is a Pirandello drámáiban oly plasztikusan ábrázolt kettős vagy hasadt elméjű figurákat.
A IV. Henrik címszerepében Szervét Tibor remekel. A 20. századi különös úr a majd' ezer évvel korábbi német-római császár személyiségét választja állandó szerepének, mellyel főleg önmagát szórakoztatja. Hogy őrült-e, vagy őrült színjátékát csak ráerőlteti "udvartartására", nos, ez a döntés a néző privilégiuma. Szervétnek könynyű hinni, de bedőlni is, és ezzel ő most - szerencsére - maximálisan visszaél. Pirandello 1922-ben írott darabja a szerepjátszásról szól, a valóság és a színház viszonyát kutatja Stefano de Luca rendezésében is. Ő úgy gondolja - mint egy interjúból kiderül -, hogy "a művészeten keresztül rájöhetünk, mit is kezdjünk az élettel". Szerinte ugyanis a darab a művészetről mint módszerről szól, amely segít az embereknek megbirkózni a valósággal. Próbálják meg! Érdemes.
